Torgyán özvegye: Ha Jóska élne, együtt regisztráltunk volna

Torgyán özvegye: Ha Jóska élne, együtt regisztráltunk volna

özvegy
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 22. 06:00
Torgyán József felesége, Cseh Mária egy percig sem hezitált. Elsők között regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra. Csak azt sajnálja, hogy ezt már imádott férje, a négy évvel ezelőtt elhunyt Torgyán József nélkül kellett megtennie.
Bors

Torgyán Marika a koronavírus-járvány miatt úgy döntött,

teljesen bezárkózik az otthonába, a Torgyán-villába, és csak a legszükségesebb esetekben hagyja el a házat.

Ez a pénteki nap épp ilyen, hiszen ma van napra pontosan négy éve, hogy elhunyt imádott férje, Torgyán József, akivel 58 éven át voltak társak jóban, rosszban, írja a Ripost. Az egykori operettprimadonna egy rövid látogatást tervez a Farkasréti temetőben a 2017-ben elhunyt politikus sírjánál, majd siet haza a villába, hiszen várja azokat a munkásokat, akik szombaton elhelyezik a házon a Dr. Torgyán József Emlékére Alapítvány által elkészített emléktáblát.

„Csak akkor megyek el otthonról, ha nagyon muszáj, de természetesen igyekszem tenni az egészségemért.

Minden reggel hétkor kipattanok az ágyból, és teszek egy jó nagy sétát a kertben. Ha nagyon hideg van, akkor is elindulok, hiszen nagyon jót tesz a testmozgás a friss levegőn.

Természetesen már regisztráltam is a védőoltásra. Közben arra gondoltam, ha Jóska élne, biztos együtt regisztráltunk volna” – mondta Marika a Ripostnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.