Öt pillanat, amikor nem lehetett megkerülni Palvin Barbarát 2020-ban sem

Öt pillanat, amikor nem lehetett megkerülni Palvin Barbarát 2020-ban sem

modell
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 01. 14:00
Bors

Eljött az év talán legforróbb pillanata

Mivel mással is kezdhetnénk, mint minden év egyik legforróbb időszakával, amikor a Sports Illustrated elkezdi kiszórni bikinis katalógusának képeit. A lap ismét a saját Instagram oldalán mutatta be az első fotót, és egy rövid videót arról, hogyan készült a fotó. Már akkor sejteni lehetett, hogy

Palvin legújabb sorozata megint felül fog múlni minden várakozást,

a modell legalábbbis elképesztő formában volt. A képek nem is okoztak csalódást. Hiába mondtuk már két évvel korábban is azt mondtuk, hogy ennél nem lehet szexisebb sorozatot elképzelni, sikerült überelni.

Már a családalapítás sem tűnik túl távolinak

Kiderült, hogy a magyar modell boldog és szerelmes, és elárulta, hogy ha minden ilyen pompásan halad, akkor pasijával, Dylan Sprouse-zal simán el tudja képzelni a családalapítást is. – Mindenképpen szeretnék egy szép nagy családot. Ugyan még fiatal vagyok hozzá, de ha eljön az én időm, boldogan vágok bele Dylannel a családalapításba. A szüleim is nagyon kedvelik őt, ezért igyekszem úgy alakítani, hogy velem tudjon jönni Magyarországra, ha éppen nem túl elfoglalt – nyilatkozta.

Palvin Barbara csipkés bodyban - van ennél jobb kombó?

Nem tudjuk, ezért kérdezzük. A modell még szeptemberben osztott meg egy szuperszexi fotót a közösségi oldalán, és azonnal kiderült, hogy Palvin Barbi csipkebodyban csak még jobban felforralja az egyébként is forró szeptemberi levegőt. Nem véletlen, hogy pillanatok alatt összegyűjtött 1,3 millió kedvelést a poszt. Nagyon bízunk benne, hogy

Palvin és az ő csipkebodys fotója nem vesztette el a szupererejét,

és ugyanúgy, vagy jobb fel tudja forralni a decemberi levegőt is. Mindenki tegyen vele egy próbát, mit veszíthetünk, nem igaz?

Amikor a magyar modell mutatta meg az országot

Az MTV Europe Music Awards 2020 díjátadó gálája a koronavírus-világjárvány miatt rendhagyó módon, online zajlott. Idén hatalmas megtiszteltetés érte Magyarországot, hiszen az esemény egyik házigazdája lehetett. Hazánkat pedig ki más, mint a világhírű topmodell, Palvin Barbara képviselte, aki tőle szokatlan módon, egy visszafogott kosztümben állt kamera elé. Azért visszafogottság ide vagy oda, Palvin így is tündökölt, és csak remélni tudjuk, hogy a dekoltázsa nem vont el minden figyelmet a látnivalókról.

Amikor Palvin megmutatta, mi van a köntöse alatt

Szó ami szó, minek tagadjuk, azért időnként szívesen lennénk Palvin barátja, Dylan Sprouse helyében. Ő ugyanis minden egyes nap teljes valójában megcsodálhatja a szupermodellt, nekünk pedig marad az Instagram – no meg az álmodozás. És hogy mi az apropó? Hogy megint olyan poszttal jelentkezett a szépség, hogy képzeletben ismét meghívtuk őt a saját nappalinkba, hogy a szerkesztőségi rendszer csínját-bínját elmagyarázzuk. Nem véletlen, hogy a kép alatti kedvelések száma is majdnem elérte a másfél milliót.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.