Elkezdődött Sas József temetése

Elkezdődött Sas József temetése

Sas József
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 22. 13:00
Megkezdődött Sas József temetése, a legendás humoristát zsidó szokás szerint, a Kozma utcai zsidó temetőben, a művészparcellában helyezik örök nyugalomra.
Bors

 A Bors információi szerint Sas József temetésén beszédet mond majd Heller mellett, Selmeczi Tibor, Beregi Péter, és Gálvölgyi János is.

Sas József Évek óta asztmával küzdött

Ahogy korábban írtuk, a hosszú ideje betegeskedő Sas József elkapta a koronavírus- fertőzést, ami miatt kórházba került. Rengetegen aggódtak a humoristáért, de sokáig semmit nem lehetett tudni az állapotáról.

Még a régi Mikroszkóp színpados kollégái sem tudták,hogy van, de nagyon szorítottak a gyógyulásáért. Sas József szervezete sajnos január 17-re virradóan feladta a harcot a koronavírussal való küzdelemben. 

Sas József évek óta asztmával küzdött, két éve kétoldali agyvérzést kapott Thaiföldön, ahova éppen az egészségügyi problémája miatt utazott.

SAS JÓZSEF ÉLETE

Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját 1957-ben végezte el majd a győri Kisfaludy Színházhoz (jelenlegi nevén Győri Nemzeti Színház) szerződött.

Tagja volt 1958-tól a Békés Megyei Jókai Színháznak, 1959-től a Pécsi Nemzeti Színháznak, 1960-tól A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, 1966-tól pedig a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973 óta a Mikroszkóp Színpad művésze, melynek 1985–2009 között igazgatója is volt.

A rádió- és tv-kabarék állandó közreműködője, számos nagylemeze jelent meg, több önálló estnek írója, valamint előadója, írja róla a Wikipédia.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.