Álmatlanul forgolódok az ágyamban – Aludni sem tud az Exatlon miatt Szabó Franciska édesapja

Álmatlanul forgolódok az ágyamban – Aludni sem tud az Exatlon miatt Szabó Franciska édesapja

dzsúdó
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 27. 15:15
Kétségtelen, hogy Szabó Franciska az Exatlon Hungary egyik legkarakteresebb játékosa. Édesapja természetesen minden próbatételnél rettentően izgul.
szs

Kétségtelen, hogy az idei Exatlon Hungary egyik legerősebb játékosa és egyénisége a Bajnokok csapatát erősítő Szabó Franciska, akire először akkor irányult a reflektorfény, amikor nyomdafestéket nem tűrően kiosztotta csapattársait a folyamatos vereség után – a fejmosás alighanem jót is tett a társaságnak –, később pedig sérülése okozott ijedtséget.

A Bors Franciska édesapjával, Szabó Ferenccel, az 1972-es müncheni olimpia ötödik helyezett dzsúdósával, egykori Eb-ezüstérmesünkkel ült le beszélgetni.

– Mielőtt Franci elutazott, a lelkére kötöttem: csak sérülés ne érje, és erre tessék, most a vádlija izmát fájlalja – nyilatkozza Ferenc papa. – Arra is megkértem, a „rohampályákon” ne adjon bele mindent az elején, mert a záró ügyességi erőpróbára elfárad, és ilyenkor jön a baj.

Az Únyon élő cselgáncsedző olyannyira izgul az egyes napok próbatételei során, hogy emiatt éjszakánként képtelen elaludni.

Ilyenkor újraélem a lányom aznapi szereplését, és sokszor hajnali kettőig álmatlanul forgolódok az ágyamban – folytatja.

Kérdésünkre, vajon a végső pénzdíj vagy más ok miatt vállalta-e Franciska az erőpróbát, így válaszol:

– Nem a pénz vonzza, hanem a feladatoknak való megfelelés vágya. Ilyennek neveltem valamennyi gyermekemet. Franci épp ezért lehetett U23-as Eb-győztes dzsúdós, de a másik lányom, Katinka is válogatott cselgáncsozó. Mi több, a nagyobbik fiam, Frici kijuthat a tokiói olimpiára – talán éppen a szuperklasszis Ungvári Miklós rovására. A kisebbik fiam, Tas szintén a tatamin bizonyít.

Minden sportágban otthon van Szabó Franciska

Ami Exatlon-versenyző lányát illeti, Szabó Ferenc azt állítja: Franciska számos sportágban ügyes, mozgékony.

– Remekül lovagol, nyert magyar bajnokságot cselgáncsban, birkózásban, sőt, minap a fitnesz-sportban is. Még az atlétika sem áll távol tőle, hiszen fiatalabb korábban 60 méteres futásban és gerellyel is kiérdemelt aranyérmet. Néha arra panaszkodott, hogy a dzsúdós tréningjeimen túl szigorú voltam vele, de elmagyaráztam neki, nagy eredményt csak következetes kitartással érhet el. Kellemetlen, hogy most nem tudok vele kommunikálni, ám olykor meglelem a módját annak, hogy üzenjek neki, és ő mindig válaszol. Elvégre fél év távollét nem kis kihívás.

Amúgy tényleg örömteli nézni, amint az Eb-aranyérmes a Bajnokok csapatában afféle fő lelkesítő erő. Ha a többieknek nem megy a bizonyítás, harsány hangon rendet teremt.

Ami végleges: bár mindössze 29 éves, Szabó Franciska az Exatlon után a tatamira többé nem tér vissza, viszont öccse, Frici olimpiai kiküldetéséért annál lelkesebben drukkol az dominikai próbatételek idején is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.