Roma hagyományok szerint zajlik majd a szertartás – Négy és fél órás lesz Nagy Grófo temetése

Roma hagyományok szerint zajlik majd a szertartás – Négy és fél órás lesz Nagy Grófo temetése

szertartás
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 19. 04:00
Ma helyezik örök nyugalomra a mu­latós királyt, Grófót. Lagzi Lajcsi ott lesz a szertartáson, ami délelőtt 10 órától délután fél 3-ig fog tartani. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei székhelyen feltehetően sok lesz a kíváncsiskodó is, de a család nem kért rendőri biztosítást.
Bors

Szomorú napra ébred a szolnoki roma közösség, ugyanis ma vesznek végső búcsút az autentikus roma zene koronázatlan királyától, a december 3-án elhunyt Kozák László Nagy Grófótól. Az országosan elismert és szeretett zenész 49 évesen lett a koronavírus áldozata, családját, barátait, ismerőseit és tisztelőit megrendítette váratlan halála. Kis Grófo édesapját a roma hagyományok szerint búcsúztatják, amelyhez hozzátartozik, hogy egészen a temetésig virrasztást tartottak érte a család udvarán felállított sátorban. Itt gyűlt össze mindenki, hogy felelevenítsék a hozzá fűződő emlékeit.

A család nevében Kis Grófo csütörtök délután a közösségi oldalán kiírt közleményben tudatta, hogy még sem lesz zártkörű édesapja temetése, s minden egészségügyi jogszabályt betartanak, de arra kért mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a család kérését.

Számunkra az a legfontosabb, hogy minden beszámoló, cikk , tudósítás méltó legyen édesapám emlékéhez, a családomat ért hatalmas veszteséghez

– írta a gyászoló fiú. Úgy tudni, a szomorú eseményre az ország minden részéről érkeznek vendégek. L.L. Ju­nior, Bódi Gusztiék, Gáspár Zsolti és Győzike mellett sok híresség is ott lesz.

Bangó Margit ugyan szíve szerint személyesen tenné tiszteletét a temetésen, de a korából adódóan tart a koronavírustól, ezért inkább az otthonában emlékszik a zenész­ikonra.

Nagyon sajnálom, de nem tudok ott lenni. A családnak már küldtem részvétüzenetet, mert óriási a veszteségük. Grófo mindössze 49 éves volt – mondta a Borsnak az énekesnő. A Kossuth-díjas énekesnő szerint Grófo esetében képtelenség azt mondani, hogy az elmúlás az élet rendje.

Sok tennivalója lett volna még, elképzelni sem tudom, milyen nehéz lehet most a szeretteinek. Éppen róla beszélgettem a családommal, hogy milyen kevés hozzá foghatóan nagy zenész és kedves ember van – nyilatkozta Bangó Margit, aki azt tervezi, hogy a temetés idején meggyújt otthon egy mécsest.

A szolnoki temetőben bő két hete zajlottak az előkészületek. A roma hagyományoknak megfelelően az elhunytat kriptába temetik, Nagy Grófo nyughelyéül pedig most egy vadonatújat építettek. Az utolsó simításokat tegnap végezték, a sír környezetét pedig munkagépekkel rendezték, hogy az eseményre minden méltó állapotba kerüljön.

A szomorú napra Galambos Lajos is készül, munkatársunknak péntek délután erről így beszélt:  

Megadom a végtisztességet a harcostársamnak. Nekem jó barátom volt, nagyon tiszteltem és szerettem őt, ahogyan az egész családdal jó kapcsolatot ápolok. A fiát, Kis Grófót, szegényt nagyon megviselte az édesapja elvesztése, ami nem is csoda, hisz rendkívül különleges kapcsolat volt közöttük – mondta a Borsnak Galambos Lajcsi, aki úgy tudja, a temetés reggel tíztől délután fél háromig fog tartani, s a szertartás a roma hagyományoknak megfelelően, a korlátozásokat és minden óvintézkedést betartva fog lezajlani.

Csöndben és nyugalomban szeretnék tőle elbúcsúzni, de ha a család felkér, hogy fújjam el az Il Silenziót, akkor természetesen megteszem.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.