Marót Viki vallomása: Sokat verekedtem Flipper Öcsi miatt

Féltestvére, Marót Viki így mesélt róla:

Kislányként ámulva néztem őt. Néztem, ahogy mozgott, mintha minden végtagja valami láthatatlan rugóra lett volna kötözve.

Imádtam, ahogy beszélt, ahogy humorizált, de csodáltam őt a színpadon és akkor is, amikor a veresegyházi nyaralónk kertjében, a gumimedencénkben ülve ugyanúgy félt a darazsaktól, mint ahogy én, és a közös gumicsónakunk lapátjával csapkodtuk a zümmögő és szúrni vágyó kellemetlenkedőket. Csodáltam akkor is, amikor már az utca végéről hallottuk, hogy érkezik, és a nagy porfelhő közepén kirajzolódtak a járgányának körvonalai. Hiába, az antré hétköznapi körülmények között is fontos, és ennek ő mindig mestere is volt.

„Szerintem még nagyon vagány kislányok sem verekszenek annyit, amennyit én akkoriban verekedtem. Természetesen miatta.”

Verekedtem a suliban, amikor nem akarták elhinni, hogy a testvérem, és verekedtem akkor is, ha mindenfélét pletykáltak róla a gyerekek. Emlékszem, hogy az egyik veresegyházi, porfelhős érkezése után megjelent a sarki házból Julika néni is, merthogy általában az egész utca összeszaladt, amikor ő érkezett. Julika néni hangosan, csípőre tett kézzel kérdezte: Ki ez az állat, aki itt száguldozik?

Sűrű bocsánatkérések közepette még kezet is csókolt a bosszús szomszéd néninek, viszont én, a kis pukkancs, nem hagytam ennyiben ezt a történetet. Dobbantottam a lábammal, és az öklömet rázva fenyegettem Julika nénit, hogy: „Mindjárt kapsz egyet! Az én testvérem nem állat!” Julika néninek azonnal a szívébe is loptuk magunkat, mert aztán mindig küldött velem kóstolót a bátyámnak a főztjéből. 

– A lányok, akiket Öcsi bemutatott, általában nálunk felejtődtek, Öcsi pedig eltűnt… Általában az én tinédzserszobámban kötöttek ki, és pityeregtek. Igyekeztem ápolni a lelküket, de akkor nekem az volt a meggyőződésem, hogy a szerelem nagyon veszedelmes téma, és jobb nem foglalkozni vele, mert én aztán nem szeretnék senki miatt sem pityeregni egy ismeretlen szobában. Voltak kreatív lányok is, akik szintén szerettek alkotni – ebben legalább volt néha közös pontunk. Volt, aki például woodoo-babákat gyártott, volt, aki kerítésen mászott. Szerintem nem volt unalmas a gyermekkorom, és azt hiszem, hogy aki ismerhette Öcsikét, az sosem unatkozott. 

A könyv részletének további közléséhez a könyv kiadója nem járul hozzá.