A koronavírus miatt komoly szabályokat vezetett be szeretteivel Kökény Attila. Az ünnepekre náluk mindenkinek kötelező a tesztelés. A családtagok kizárólag negatív eredmény esetén találkozhatnak nála, ahol a finom falatok mellett a jókedv is garantált.
Kökény Attila november 9-én másodszor is nagypapa lett.
A kisfiú a nevét is örökölte a sztárnak, aki örömmámorban úszik, amiért ismét bővült a család. A boldogság azonban nem vette el Attila eszét – számolt be róla a Ripost. A zenész karácsonykor sem kockáztatja rokonai egészségét.
– Eddig is teszteltettünk, de karácsony előtt mindenkinek kötelezően le kell teszteltetni magát. Ha senkinek semmi baja nincs, akkor nálam lesz a buli. Két unokával a karomon akarom fotóztatni magam. Aranka finom ételekkel készül, nem hagyjuk, hogy a vírus tönkretegye a meghitt ünnepet, amit mindig együtt töltünk. Idén azonban résen kell lenni, mert ez a vírus nem tréfa – mondta a fiatal nagypapa, aki nemcsak a saját és felesége egészségét óvja, de a pici babáét is.
– Nagyon keveset mentünk eddig látogatni Attilát, mert nekünk az ő épsége most az első. Mivel még nincs meg az összes oltása, és két hónapig gyenge az immunrendszere, nem szeretnénk semmit átadni neki. Várjuk a karácsonyt, hogy mindannyian együtt legyünk, mert ez az év nekünk is nagyon nehéz volt lelkileg – fűzte hozzá Kökény Attila.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.