Gabriela Spanic: Boldog és büszke vagyok a változásra, amit elértem

Gabriela Spanic: Boldog és büszke vagyok a változásra, amit elértem

Pásztor Anna
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 12. 10:30
Ma este kiderül, ki nyeri a Dancing With The Stars legjobb táncosának járó kupát. A finalisták kék-zöld foltokkal, izomhúzódásokkal, és persze rengeteg szép emlékkel búcsúznak a tízadásos gigashow-tól.
Bors

Győrfi Dani hátrányos volt

Amikor ezeket a sorokat olvassák, a TV2 grandiózus táncos versenyének döntősei, Pásztor Anna, Gelencsér Tímea, Gabriela Spanic, Győrfi Dániel és a profi táncospartnereik már a Róna utcai stúdióban próbálnak az esti élő adásra. Ezek a hírességek közel négy hónapja, heti hat napon át dolgoztak azért, hogy ma itt lehessenek. Elképesztő teljesítmény annak fényében, hogy amatőrökről van szó.

A döntősök egyetlen férfitagja, Győrfi Dániel külön dicséretet érdemel, mert bár önhibáján kívül két adást kihagyott, ő indult a legtöbb hátránnyal. Egyrészt soha életében nem táncolt egy lépést sem, másrészt az első adásból való kiesése majd visszatérése, aztán a koronavírus-fertőzése miatti igazolt hiányzása kapcsán rengeteg bántást kapott, vagyis számára nemcsak fizikai, de komoly lelki megterhelést is jelentett szombatonként élő adásban versenyezni.

Háromszor táncolnak

Ha már a fizikai megterhelésnél tartunk: A Dancing With The Stars versenyzői átlagosan 4–5 kilótól szabadultak meg a műsor alatt, egyikük sem úszta meg sérülés nélkül, kék-zöld foltjai, izomhúzódásai mindannyiuknak vannak. A ma esti döntő különösen nagy megterhelést jelent a versenyzőknek, hiszen minden párosnak három táncot kell előadnia. Lapunk információi szerint a döntősök múlt vasárnap óta megállás nélkül próbálnak, hiszen, ha már eljutottak idáig, nem adják magukat harc nélkül, mind nyerni szeretnének.

A szerkesztőségben végzett villám közvélemény-kutatások azt mondják, Gelencsér Tímeának és Pásztor Annának van a legnagyobb esélye megnyerni a versenyt, már, ha a tánctudást vesszük figyelembe, mert ugyanakkor Gabriela Spanic-nak és Győrfi Daninak olyan sok internetes rajongója van, hogy simán az első helyre röpíthetik őket a szavazók. A lényeg: A döntőben a zsűri már nem pontoz, így kizárólag a nézőkön múlik, hogy ki hányadik helyen végez.

Gaby Spanic büszke magára

Szomorú hír, hogy a színpadra lépés után nem sokkal Gaby el is hagyja Magyarországot. A Bors megtudta, hogy a venezuelai származású színésznő vasárnap az adás után még kipiheni magát, de hétfőn már utazik is haza kisfiával Mexikóba.

– Az utolsó adás után, hétfőn már megyek haza – mondta a Borsnak Gaby, aki azt is elárulta, hónapokkal ezelőtt, amikor elvállalta a TV2 felkérését, még nem gondolta volna, hogy a döntősök közt fog szerepelni.

– Reméltem, mint minden versenytársam is, hogy eljutok idáig, de nem volt ilyen elvárásom magammal szemben. Boldog és büszke vagyok a változásra, amin átmentem, arra a fejlődésre, amit elértem a táncban, és mindenekelőtt arra, hogy mindezt a magyar közönség szeretetével érem el, ami részemről is megvan a rajongók felé. Soha nem fogom elfelejteni azt a rengeteg szeretetet és tiszteletet, amit itt kaptam, és ugyan visszatérek Mexikóba, a szívem egy darabja itt marad Magyarországon – folytatta a színésznő, akinek az emberek és a Dancing With The Stars csapata fog a leginkább hiányozni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.