Celeb

Együtt gyászol apósával L.L Junior – Elvitte a koronavírus Körtvélyessy Zsolt feleségét

F. Zs.

Létrehozva: 2020.12.11.

Körtvélyessy Zsolt 45 évig élt boldog házasságban a színésznőként ismert Egerszegi Judittal, akit öt hét alatt győzött le a vírus. A megözvegyült színész most a lányához, Kingához költözött, ahol L.L. Junior is próbál lelket önteni belé.

Mindössze öt hét alatt végzett az életvidám, erős asszonnyal a koronavírus, L.L. Junior családja szóhoz sem jut a fájdalomtól. Körtvélyessy Zsolt felesége, Egerszegi Judit 67 éves korában, kedden hunyta le örökre a szemét, még elbúcsúzni sem tu­dott a szeretteitől, a férjétől, akivel 45 éven át éltek boldog házasságban, a lányától, Körtvélyessy Kingától, és vejétől, L.L. Juniortól, akik szeptember 17-én egy kislányunokával ajándékozták meg. Egerszegi Judit színésznő volt, Szolnokon, Békéscsabán és Miskolcon volt társulati tag, ké­sőbb a Kényszerleszámolás című monodrámájával járta az országot. Szerepelt több Jancsó Miklós-filmben, de a karrierjét később feladta, hogy támogassa az országosan is népszerű férjét, illetve egyengesse a család életét.

– Mindennél jobban szeretett volna nagymama lenni – mondta a Borsnak elcsukló hangon Körtvélyessy Zsolt a telefonba.

Az élet sajnos olyan kegyetlen volt hozzá, hogy mindössze kétszer ölelhette magához a kis Lilit. A koronavírus miatt nem tudtunk többet találkozni a lányomékkal, aztán jött a betegség is – emlékezett vissza a részletekre a színész.

– Judit cukorbeteg volt, vi­zesedéssel került kórházba, de aztán koronavírus-pozitív lett, ezért átszállították a Szent László Kórházba. Ott rohamosan romlani kezdett az állapota, lélegeztetőgépre került, levették arról, aztán megint vissza... így ment ez két-három hétig. Végül öt hét alatt elment az én Juditom. 

Körtvélyessy Zsolt Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, a Kecskeméti Nemzeti Színház örökös tagja jelenleg L.L. Junioréknál van, a fiatalok magukhoz költöztették, hogy ne maradjon egyedül a lakásban. 

– Mi Judittal nagyon szoros kapcsolatban voltunk, 45 éve éltünk nagyon jó házasságban – folytatta a színész – Szolnokon ismerkedtünk meg, és az első találkozásunk után többé el sem váltunk egymástól. Judit nagybetűs ember volt, nagyon tehetséges színész, önfeláldozó feleség és anya. Ő volt a mindenem – törnek elő az érzelmek Körtvélyessyből.

– Az anyám, a kritikusom, a barátom, a szerelmem. Most a lányoméknál vagyok, a kis Lilike a vigaszom, nem tudom még elképzelni, mi lesz velem a jövőben... hogy lesz minden. Judit nagyszerűen írt, tudja? – vált vá­ratlanul témát a gyászoló férj. 

– Egy kézirat van is a fiókban, az emlékeit, tapasztalatait írta meg. Azt hiszem, azt ki fogom adni majd könyv formájában, az emlékére. 

L.L. Junior is gyászol, ő viszont szeretne most egy kicsit a háttérbe húzódni, de fontosnak tartja, hogy az emberek tudják: egy csodálatos ember ment el közülünk. 

Az anyósom a világ legjobb embere volt – mondta a zenész. – Kedves, empatikus és nagyon tehetséges. Fantasztikusan játszott és írt, és úgy tudott mesélni, mint senki. Minden sztorija felért egy mozifilmmel, olyan színesen tudta cifrázni a történeteket, ha lement a boltba és arról mesélt, azt is tátott szájjal hallgatta mindenki. A cinkosom volt. Ha Kingával valamin összekaptunk, ő sokszor állt ki mellettem, mert tudta, hogy mennyire szeretem a lányát. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek