Cserpes Laura bevallotta: ilyen kapcsolatot szeretne

Cserpes Laura bevallotta: ilyen kapcsolatot szeretne

Cserpes Laura
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 19. 13:00
Nehéz idők állnak Cserpes Laura mögött. A csinos énekesnő jótékonykodással zárja az évet, s már azt is tudja, hogy mi lesz az újévi fogadalma.
Bors

Cserpes Laurának sok mindent újra kellett ter­veznie.

Most minden eddiginél na­gyobb szükségük van az embe­reknek a lelkierejükre, hitükre, kitartásukra, hisz mint ahogyan több millióan a világon, úgy én is munka nélkül maradtam. A színházi felkéréseimet és a koncertjeimet is mind vissza kellett mondani, de bízom a legjobbakban, s remélem, hogy a jövő év már csak pozitív meglepetéseket tartogat mindannyiunknak – mond­ta lapunknak Laura, aki az idei év kapcsán Te vagy a Karácsony címmel új dallal rukkolt elő.

Az énekesnő ezút­tal a nagyszülei nélkül karácsonyozik.

Régóta nem láttam őket, na­gyon hiányoznak, de az a legfontosabb, hogy egészségben tudjam őket. Idén a szüleimmel és a négy testvéremmel fo­gunk karácsonyozni. Szeretnék egy komoly párkapcsolatot, családot, s olyan kivételes házasságot, mint amilyen a szüleimé is. Ők a követendő példa számom­ra, egy ilyen kapcsolathoz azonban elengedhe­tetlen a kölcsönös bizalom, a hűség, az őszinteség, a kitartás és a kommunikáció. Már azt is tu­dom, hogy mi lesz az újévi fogadalmam – vallotta be az énekesnő, aki a következő nagylemezén dolgozik, és a zongoratudását is szeretné fejleszteni.  

Laura két évvel ezelőtt csatlakozott a DORKO Loyality is Royality kampányához, amely immár hatodik alkalommal került megrendezésre. A jótékonysági esemény a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Kutyaiskolájának támogatása céljából jött létre, s eddig több mint 10 millió forintot sikerült összegyűjteni a vakvezetőkutya-ki­kép­ző központ számára. A fiatal énekesnő nem először jótékony­kodik.

Több karitatív tevékenységben is részt veszek, de az állato­kért mindig is nagy felelősséget éreztem. Én is kutyatartó vagyok, így hát nem is volt kérdés, hogy csatlakozom a kampányhoz

– fűzte hozzá az énekesnő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.