Sorra szedi áldozatait a Covid-19. A vírus nem mindenkire gyakorol ugyanolyan hatást, vannak, akik észre sem veszik, hogy megfertőződtek, mások lélegeztetőgépre kerülnek, és az is előfordul, hogy bele is halnak a betegségbe. A fertőzést Bangó Margit is elkapta, de ő a szerencsések közé tartozik, hiszen néhány hete meg is gyógyult.
Nem éreztem szagokat, ízeket, és legyengültem. Szerencsémre január óta sok vitamint szedek, aminek köszönhetően jó az immunrendszerem, így viszonylag könnyen leküzdöttem a kórt. Ráadásul jó az orvosom, és Isten is vigyáz rám
– mondta a Borsnak az előadóművész, akinek szerencsére összetartó családja van, így sosem kellett attól tartania, hogy magára marad.
Természetesen neki is karanténba kellett vonulnia, de hálás a Teremtőnek, hogy nem jutott kórházba.
Ez a vírus más, mint az influenza. Sokkal komolyabb, és ennek megfelelően is kell kezelni. Hogy beoltatom-e majd magamat ellene, még nem tudom, ebben mindenképpen az orvosom véleményét fogom kikérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.