Sebők Vilit utálják társai

Sebők Vilit utálják társai

Farm
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 17. 11:00
Pofátlan, antiférfi – ilyen durva jelzőkkel illetik a farmos csapattársai Sebők Vilit. Könnyen lehet, hogy a lustaság a vesztét okozza a focistának.
Bors

Gyülekeznek a viharfelhők Sebők Vili feje fölött. A TV2 Farm című napi realityjének focistája finoman szólva sem az a dolgos típus, s ez egyre több csapattársának fel is tűnik. Mivel hétfő este az első termelési feladatban, ami egy kecskeház építése volt, a sárgák maradtak alul, így ma este nekik kell Farm-gyűlést tartaniuk, ahol a legtöbb szavazatot kapó csapattársuk párbajozik az általa kihívott sárga versenyzővel. Valaki pedig még aznap távozni kényszerül.

Vili már rögtön vasárnap a pirosakkal konfliktusba került, a hétfői adásban azonban to­vább fokozódnak az ellentétek Vili és a csapattársai között is.

Horváth Éva szerint: „Ha ételről van szó, akkor fogja, és pofátlanul felzabál mindent”. Az egykori szépségkirálynőnek, Sydney van den Boschnak pedig az nem tetszik, hogy a Vilire bízott kecskéket ő trágyázta ki, miközben az életerős férfi csak folyamatosan az észt osztotta. Ráadásul ugyanezen a véleményen van Kucsera Gábor is, de a legdurvábban az egyébként béketűrő énekesnő, Terecskei Rita fakad ki: Elképesztő antiférfi, én még ilyet nem láttam! Én Vilit a Holdig rúgnám – akad ki az adásban.

Vilit látszólag nem zavarja, hogy mindenki fúj rá. De vajon hogy döntenek ma este a társai? Lehet, hogy őt küldik párbajozni?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.