Munkára fogta a gyerekeit Rubint Réka

Munkára fogta a gyerekeit Rubint Réka

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 04. 08:00
Semmi sincs ingyen, mindenért meg kell dolgozni – erre tanítja a gyerekeit Rubint Réka. Az ismert édesanya nyáron munkára is fogja Larát és Norbikát.
K. K.

Bár a Schobert gyerekeknek semmi szükségük nincs a munkára, hisz jómódű szüleiktől mindent megkapnak, amit csak szeretnének,

Rubint Réka mégis fontosnak tartja, hogy Lara, Norbika és Zalán idővel a saját lábukra álljanak.

A háromgyermekes édesanya lapunknak bevallotta: igyekszik jó példával előjárni.

– Mai napig rengeteget dolgozunk Norbival azért, hogy biztonságban tudhassuk a gyerekeinket. Mi senki hátán nem kapaszkodtunk fel, senkinek nem tartozunk köszönettel a jólétünkért, legfeljebb az embereknek, akik eljöttek s mai napig nagy érdeklődéssel vesznek részt az aerobic óráinkon – kezdte lapunknak Rubint Réka, aki azonban fontosnak tartja, hogy gyermekei, Lara, Norbika és Zalán igenis lássák  az érem másik oldalát.

– Huszonöt éves voltam, amikor még picik voltak a gyerekek. Mindenhova vittem őket magammal, mert azt szerettem volna, ha nemcsak hallják, hanem látják és meg is tapasztalják a világ sokszínűségét. Például sokat jártunk vidékre, Jászberénybe a szüleimhez, ahol nem volt lazsálás. A gyerekeimnek is ugyanúgy ki kellett venniük a munkából a részüket,

a tyúk alól szedték a tojást, aratni jártak apukámmal, disznóvágáson segédkeztek

és egyik ellen sem volt kifogásuk. Ugyanolyan boldogan aludtak el a sátorba a Tisza-parton mint egy drága, luxus lakosztályban – emlékezett vissza az édesanya, aki szerint fontos, hogy a gyerekek ne burokban nőjenek fel, így hát ő sem kivételezik a sajátjaival.

– Igyekszünk Norbival jó példát mutatni. Fontos, hogy időben megtanulják, hogy semmit sem adnak ingyen, s mint ahogyan ne­künk is, úgy nekik is mindenért meg kell dolgozniuk. Iskolai szünetben például az Update üzletben se­gédkeznek, ők is ugyanúgy beállnak a pult mögé és reggeltől estig dolgoznak. Tavaly pedig még a Teletálnál is kaptak munkát, a szalag mellett csomagoltak, úgyhogy kiskoruk ellenére sem lazsálnak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.