Megszólalt Curtis a botrányba fulladt meccsről: úgy érzi munkája miatt kapott ilyen súlyos büntetést

Megszólalt Curtis a botrányba fulladt meccsről: úgy érzi munkája miatt kapott ilyen súlyos büntetést

eltiltás
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 27. 19:33
Bors

 Mint arról a Bors is beszámolt, a rappert kiállították az Issimo elleni futball meccsen. Pedig ez volt csupán a második mérkőzése, miután november elején bejelentette: visszatért a pályára.

Bár a korábbi elmondása szerint ő csak egy csapattársa védelmére kelt, és meglökte ellenfelét, kiderült, ennél jóval többről van szó. Curtist egy évre eltiltották, és az is kiderült, nemcsak lökdösődött.

Curtis most elárulta, hogyan éli meg a bűntetését. 

– A vita hevében engem sokkal inkább a szívem, mint a fejem irányít. Ha tudnám mindig előre, hogy hibázni fogok, akkor nyilván nem követném el a hibákat egyáltalán, de utólag mindegyikből tanulok és azonnal megpróbálom helyrehozni a dolgokat! Szeretnék még focizni és nagyon jólesik nekem, hogy még az ellenfél is nekem adott igazat ebben a szituációban! Bízom benne, hogy a másodfokon majd enyhítenek az eltiltáson – mondta a Blikknek adott interjújában.

A rapper azt is elmondta, hogyan érzi magát mostanában. 

– Köszönöm, azt hiszem, jó irányba halad az életem! Képes vagyok már határt szabni az indulataimnak és ártani sem szeretnék senkinek sem! Elindultam egy jobb úton! Ami viszont fáj az az, hogy a pályán sokszor nem tekintenek rám egyenrangú félként. Én a pályára Széki Attilaként lépek és nem Curtisként! A munkám miatt azonban sokan mossák össze Curtis karakterét Széki Attiláéval, pedig a focipályán mindenki azonos és egyenrangú, velem mégis sokszor tesznek kivételt. A bírók szeretnek Curtisen példát statuálni és elrettenteni a többi játékost a szabálytalanságoktól azáltal, hogy nagyon megbüntetnek. Ez történt most is, elképesztő, hogy egy évre tiltottak el!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.