Különlegesen őszinte mélyinterjút adott Czippán Anett Orosz Cynthia youtubernek. Beszélt a friss anyukaként megélt nehézségeiről: a súlyváltozásáról, a szétnyílt hasizmáról, a szoptatás nehézségeiről is, sőt elmesélte azt is, hogyan lett műsorvezető és hogy hogyan tudja anyaként beiktatni mindennapjaiba a forgatásokat. Az, hogy két kicsi gyerek mellett is dolgozni tudjon, sok szervezést igényel főleg úgy, hogy a párja is a médiában dolgozik, ráadásul nem is keveset. Anett elmesélte, volt is ebből gondjuk bőven.
- Igazából én alkalmazkodom a párom munkájához, hiszen rengeteget dolgozik és igen hektikusan. Tévés munkája is van, valamint koncertrendező, tényleg sok fronton kell helyt állnia - kezdte Anett.
Eleinte ezt nagyon nehezen viseltem, Soma érkezése előtt nagyon dühös is voltam. Bevallom őszintén sokat veszekedtem vele amiatt, hogy mivel állandóan dolgozik, hogy lesznek itt a mindennapok, ha még gyereket szeretnénk.
Aztán teltek-múltak a hónapok, évek, egymáshoz csiszolódtunk, és már teljesen elengedtem ezt a történetet. Azt gondolom, mára klasszikus férfi-nő, anya-feleség hangulat kezd kialakulni, ugyanis én már nem várom el tőle feltétlenül, hogy ő otthon legyen, és ha hazajön, megfürdesse a gyerekeket például. Meg kellett tanulnom rugalmasnak lenni ebben a kapcsolatban, ebben a világban, mert egyébként nem működne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.