Celeb

Tóth Andi: Egy férfiállat oda mer jönni

Bors

Létrehozva: 2020.10.12.

A Sztárban sztár gyönyörű versenyzője egy ideje szingliként éli életét. Sokan ma is csak találgatják, hogy mi vethetett véget Szabó Ádám és Tóth Andi kap­csolatának, egy azonban bizonyos: csúnyán zárult az egykori szerelmesek románca. A pár két év együttlét után döntött a szakítás mellett, elválásuk okáról pedig azóta is mind a ketten hallgatnak.

Azt hinnénk, Andi minden ujjára jut egy férfi, ám mint kiderült: nem mernek közeledni hozzá.

– Többször fordult már elő velem, hogy olyan üzeneteket kaptam, amelyben egy srác azt írta, hogy itt és ott látott, de nem mert odajönni. Lehet, a kisugárzásom ijesztő, de az tény, hogy félnek tőlem a férfiak – nyilatkozta a Blikknek Andi.

Azt gondolom, hogy egy igazi férfi a talpán, egy férfiállat, na, ő majd oda mer jönni. És ő jöhet is, persze csak akkor, ha normális és kedves.

– Külsőre mindig is volt zsánerem. Brad Pittnek nem mondanék nemet, de alapvetően a sötét, félhosszú, túrható hajú pasik jönnek be, a kék szemekért odavagyok, és szeretem, ha egy pasinak van válla. Nekem nem kell kockás has, de azt szeretem, ha úgy fölém tud tornyosulni, hogy adjon biztonságérzetet. Amitől viszont kivagyok, ha egy pasinak vékonyabb a lába, mint az enyém – árulta el az énekesnő, aki még egy dolgot biztosan tud jövendőbelijéről.

– Nem akarok zenész, művész férfit magam mellé. Nekem ők nagyon szabad szelleműek, én meg nagyon nem. Én azt az embert keresem, akivel családot alapíthatok – vallotta be Tóth Andi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713401709
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138507_auto_resized.jpg
vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133883_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713401709
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713401709
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713401709
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139350_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713401709
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről