Polyák Lilláék féltik a kapcsolatukat

Polyák Lilláék féltik a kapcsolatukat

Gömöri András Máté
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 15. 10:15
Bors

Polyák Lilla és Gömöri András Máté életében is előfordul, hogy konfliktus adódik közöttük. Ám van egy praktikájuk, amit ilyen esetben rendszeresen alkalmaznak – ráadásul egy elég különleges szokásról van szó.

Ha valaki egy kicsit sértve érzi magát, akkor lefekszik a szőnyegre, és a másiknak rá kell feküdnie. Előfordult már, hogy egy nagyobb plázában is eljátszottuk ezt a játékot. De félévente egyszer akad egy-egy nagyobb nézeteltérés is, amit ezzel a technikával már nem tudunk megoldani. Ilyenkor addig beszélgetünk, amíg meg nem oldjuk, utána pedig a legnagyobb békében és szerelemben megyünk tovább – árulta el a ma megjelent Hot! magazinban Máté. A színész állítja: ő bizony egyáltalán nem féltékeny a fe­leségére.

– Természetesen féltjük a kapcsolatunkat, azt, amit együtt felépítettünk, de az a tipikus tönkretevős féltékenység egyikünkre sem jellemző. Szoktunk poénkodni, amikor valamelyikünk megcsókol valakit egy sorozatban, de teljesen bizalmi alapú a kapcsolatunk. Azt kell mondanom, hogy szerencsés férfi va­gyok, mert Lillával a mélypontot is sikerült közösen túlélni – ma­gyarázta Polyák Lilla férje.

Ez is érdekelheti!

Friss! Polyák Lilla koronavírusos, férje még a teszt eredményére vár

Polyák Lilla: Döbbenten nézem, mit csinál Klára

Működik a kémia Polyák és Kamarás között

Az interjú folytatását, melyben az elmúlt időszak megpróbáltatásairól beszélnek a szerelmesek, a friss Hot!-ban találják. Keressék az újságárusoknál!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.