Beengedte a kamerákat az otthonába Molnár Anikó, aki a héten a Life TV Vacsorakirály címû műsorában szerepel. Csütörtökön az egykori Nagy Őn a sor, hogy vendégül lássa Gáspár Evelint, Császár Elődöt és Solti Ádámot. Csapattársai szerint Anikó a hét során meglehetősen csendesen, illedelmesen viselkedett, ami feltűnt nekik, hogy többször elmondta: ő egy parasztlány. A Bors azt kérdezte a vendégei számára bográcsos babgulyással készülő hírességtől, hogy mit ért pontosan ez alatt.
Világéletemben vidéki lány voltam. Sosem szerettem a városi életet, valahogy mindig is idegen volt számomra. Nem tudnám elképzelni úgy a hétköznapokat, hogy kilépek az utcára és kerülgetnem kell az embereket, meg az autókat. Én sokkal lassabb és nyugodtabb tempóban irányítom a napomat
– magyarázta a 45 éves nő, aki egy ideje újra a szinglik táborát erősíti, így a férfias munkák is rá hárulnak.
– Füvet nyírok, téglát pakolok, mindent megcsinálok itthon. Nem vagyok az a tipikus csajos, de szeretem a környezetem rendben tartani. Úgy érzem, nekem a budapesti élet elvett tíz évet az életemből – mesélte Anikó, aki azért vágyna már egy igazi társra. Ám Anikónak nem mindegy, ki lép be az életébe, ezért fél, hogy egyedül marad. Ha viszont így alakulna, barátnőivel már megbeszélték a B tervet.
Nincsenek nagy igényeim, nem vágyom luxusra, csak egy férfi legyen férfi. Szeresse azt a hagyományos életfelfogást, amit én is képviselek, és nem utolsósorban legyen tisztességes és hűséges. Ha ez nem jön össze, már elhatároztuk a szingli barátnőimmel, hogy időskorunkra összeköltözünk, így biztosan nem maradok egyedül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.