Két szereplő is kiszáll a luxusfeleségek realityjéből

Két szereplő is kiszáll a luxusfeleségek realityjéből

Vasvári Vivien
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 09. 09:10
Bors

Köllő Babett és Vasvári Vivien nem vállalt szerepet a Feleségek luxuskivitelben című reality következő évadában – tudta meg a Blikk.

A színésznő és a modell ikonikus alakjai voltak a showműsornak, most mégis úgy döntöttek, kiszállnak.

– Ez a reality fontos mérföldkőnek számított az életem és a karrierem során. Ennek a műsornak köszönhetem, hogy ismert lettem és bekerültem a média világába – kezdte a lapnak Vivien.

– A sztori által megkívánt szerep szöges ellentéte annak az embernek, aki én valójában vagyok, és azoknak a dolgoknak, amikben hiszek. A második évad végére úgy éreztem, ezt a karaktert már nem szeretném tovább játszani. A Viasat és én is sokat köszönhetünk egymásnak, ezért a legutóbbi, harmadik évadot a producerek kérésére elvállaltam gesztusból. A jövőben azonban olyan más produkciókban kívánok részt venni, amelyekben magamat tudom adni, amelyek révén megismerhetik az emberek az igazi oldalamat, és amelyek – legfőképpen – a szakmai karrierem továbbépítését szolgálják. Elgondolkodtam, hogy saját műsort is csinálnék, vagy esetleg műsorvezetőként is kipróbálnám magamat – magyarázta a modell.

Mint azt már korábban láthattuk, Köllő Babett a Sztárban sztár legújabb évadának zsűriasztalánál foglal helyet.

– A régi szerződésem lejárt, az új pedig egy másik csatornához köt – mondta röviden.

A Blikk úgy tudja, a korábbi szereplők maradnak: újra feltűnik majd Csősz Bogi (36), Molnár Nini (29), Nagy Noémi (33), Polgár Tünde (47) és Yvonne Dederick is, ám még mindig lázasan castingolnak, hogy megtalálják a két szereplő méltó utódját.

A lap megkeresésére a Viasat3 sajtóosztálya megírta: 

„Ahogy szinte minden szezonban, így most is lesznek a szereplőgárdát érintő változások, lesznek visszatérő és teljesen új karakterek is, ám a pontos részleteket még korai lenne elárulnunk. Egy biztos, ez az évad is rengeteg meglepetést és izgalmat tartogat a nézők számára” 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.