Celeb

Ízléses ez? Koronavírus-akciófilmet forgatott Michael Bay – már meg is érkezett az első előzetes

Bors

Létrehozva: 2020.10.30.

Kutyafuttában, az év eleje óta tomboló világjárványra reagálva készítette el új filmjét a Transformers-mozik atyja, Michael Bay: a Songbird című mozit májusban jelentették be, és rohamléptekkel le is forgatták, így már meg is érkezett az első előzetes.

A történet gyakorlatilag a mostani koronavírus-járványt veszi alapul, de természetesen végletekig túlozva azt. A készítők olyannyira nem akarták titkolni, hogy mivel akarnak nézettséget szerezni, hogy Covid-23-ra keresztelték a filmbéli, egész világot sújtó vírust, ami miatt az emberek az otthonaikból karanténzónákba kényszerülnek. 

A főszerepő egyébként a Riverdale-ből ismerős KJ Apa, aki szerepe szerint immunis, így futárként dolgozik. Egy nap a barátnője – akivel a karantén miatt nem érintkezhet – elkapja a halálos vírust, a srác pedig mindent megtesz, hogy a lányt ne zárják be.

A filmet – aminek még nem ismert a bemutatódátuma – Bay producerként felügyelte, Adam Mason rendezte, és többek közt Demi Moore is feltűnik benne.

Jó kérdés, hogy eleve mennyire ízléses dolog egy ilyen filmet leforgatni a járvány kellős közepén, nem is beszélve arról, hogy a stáb állítólag igencsak lazán értelmezte a járványügyi előírásokat – írja az IGN.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139620_auto_resized.jpg
origo.hu

Hídpénzbotrány: itt van Karácsony embereinek szánalmas magyarázkodása és menekülése- videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713421512
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135226_auto_resized.jpg
vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134259_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713421512
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133601_auto_resized.jpg
travelo.hu

1000 év után tért vissza a víz az ókori római látványosságba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713421512
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713421512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713421512
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/gVH20HaxVfHD_Rc6-7myUQuSWzhqf29tfzI0YJqrwj0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1YWVjYjdkNzEzNzRlMGM5ZTg2YjQ0OWJhN2VhODlk.jpg
Jótékonyság

„Ha tehetitek segítsetek” – Zimány Linda is segít 1,3 milliárdot összegyűjteni a súlyos beteg magyar kisfiú gyógykezelésére