Tartja magát ígéretéhez a Life TV vezérigazgatója, s az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban nemcsak ő bírja szóra vendégeit, hanem ő maga is megnyílik a kamerák előtt, s eddig nem hallott dolgokat árul el az életéről. Péntek este a soron következő vendége Cicciolina lesz, s az egykori pornószínésznővel beszélgetve a műsorban elárulja:
két gyermeke mellé szeretne egy harmadikat is.
– Nyíltan eddig erről valóban nem beszéltem, de ahogy ígértem, ha kérdeznek, én válaszolok a műsorban, és így is tettem – kezdte a Borsnak Hajdú, akit lapunk persze tovább faggatott, mégis mikorra tervezik a babát menyasszonyával, Eszterrel, akinek egy hónapja kérte meg a kezét.
– Édesapám 47 éves volt, amikor születtem, úgyhogy én is ezt a célt tűztem ki magam elé, hogy
két éven belül szeretnék egy közös gyereket Eszterrel
– mondta a vezérigazgató, aki azt sem bánja, ha felcserélődik a sorrend az esküvő és a gyermekáldás között.
– Jó lenne, ha a gyermekünk házasságba születne, és nyilván ez a terv, de akkor sincs semmi, ha előbb érkezik. Eszterrel mind az esküvőt, mind a babát kétéves keretbe tettük, a sorrend viszont másodlagos.
Az idillt tovább erősíti, hogy a Hajdú előző házasságából született két gyermeke sem ágál az újabb kistesó ellen, s így a mozaikcsalád minden akadály nélkül bővülhet.
– Noncsinak és Dávidkának ugye, már van az édesanyjuk révén kistestvérük, és látom rajtuk, hogy ahogy őt, egy újabb kistestvért is teljes természetességgel és a legnagyobb szeretettel fogadják majd – mesélte a tévés, akit esküvői terveikről is faggattunk volna, de Eszterrel még nem tartanak a szervezésnél. Azt viszont megtudtuk, hogy nemcsak a fiatal arának, a tévés szakembernek is fontos a holtomiglan-holtodiglan.
– A válásom ellenére is hiszek a házasságban. Egyszer már úgy éreztem és meg is fogadtam, hogy örökkön-örökké, de az élet máshogy alakította a dolgokat. Ezt előre sosem tudhatjuk... De egy biztos:
most újra azt érzem, megtaláltam az igazit.
Eszterrel szeretném leélni az életem. Bízom benne, hogy ez most így is fog alakulni – jelentette ki Hajdú Péter, aki örömmel teljesíti húsz évvel fiatalabb menyasszonya vágyait, hogy feleség és édesanya legyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.