Celeb

Csoportosan zaklatják Kordáékat - Férje balesetén nevető Balázs Kláriról szólnak az álhírek

F. Zs.

Létrehozva: 2020.10.06.

Álprofilok mögé bújt „rajongók” vádolják nyilvánosan Balázs Klárit azzal, hogy el akarja tenni láb alól Korda Györgyöt az örökség reményében. Az énekesnő jogi útra tereli az ügyet.

Betelt a pohár a Korda, Balázs házaspárnál, ügyvédhez mennek, hátha jogi úton meg tudják védeni magukat attól a pár, álnéven regisztrált követőjüktől, akik egyre betegebb állításokat fogalmaznak meg a zenészpár hivatalos Facebook-oldalain.

Két éve jelentek meg először ezek az alakok a rajongói oldalunkon, és azóta sajnos azt kell mondjam, hogy egyre csak romlik a helyzet – kezdte a Bors megkeresésére, Balázs Klári – Eleinte „csak” beszólogattak, hogy öregek vagyunk ahhoz. hogy színpadon álljunk és hasonlók, de mostanra szó szerint elszabadult a pokol. Az egyik álprofilról „élő bejelentkezések” jönnek a koncertjeinkről, olyasmik, hogy Gyuri a Szenes Iván-emlékkoncerten szeptember elején megsérült a színpadon, elesett, és sír, én pedig a színpad mögött heherészek ahelyett, hogy a férjem segítségére sietnék. Mindezt úgy írta le az illető, mintha épp ott lenne a koncerten. Aztán az augusztus 20-ai újfehértói fellépésünkkor azt írta a rajongói oldalunkra, hogy leszakadt a színpad, Gyuri súlyosan megsérült. Ezt szintén úgy, mintha a helyszínről adna helyzetjelentést – szörnyülködött az énekesnő, majd így folytatta:

A legújabban már becsületsértő kijelentéseket tesznek: olyanokat, hogy én egy senki vokalista vagyok, aki felmászott Gyuri hátán, hogy a házasságunkban gondok vannak, csaljuk egymást és mit tudom én még milyen ordas nagy hazugságokat. Nagyon bosszantó – mondta felháborodottan.

Ez is érdekelheti!

Pókeriskolát indítanak Kordáék

"Azt hittem, elpusztulok" - Balázs Klárit a lebénulás fenyegette, sürgősen meg kellett műteni

Kordáék kilépnek a karanténból

A szót innen Korda György vette át, aki ugyan soha nem olvas internetet, mégis mindent tud a zaklatókról. A több mint hatvanéves pályafutása során megtapasztalta már jópárszor, hogy mire képesek a kéretlen fanatikusok.

A hetvenes években a Tigris utcában laktam – mesélte az ország legnépszerűbb táncdalénekese. – Egy nap feljött az ajtómig egy hölgy, becsengetett, majd amikor kimentem azt mondta: „Korda Györgyöt keresem”. Mondtam neki, hogy én vagyok, de erre azt válaszolta: „Az igazit”. Na, erre becsuktam az ajtót, elment, de onnantól kezdve két héten át mindennap visszajött és lezajlott ugyanaz a beszélgetés. Az utolsó alkalommal aztán elküldtem a jó francba, és tojásokkal dobáltam a gangról, amíg ki nem ment a házból. Nem jött többet... – mesélte.

Korda hatékony helyzetkezelése azonban mit sem ér az álprofil mögött rejtőző zaklatók ellen, akik egyre messzebb merészkednek. A házaspár oldalán az elmúlt hónapokban volt olyan kommentelő is, aki arról szólt, hogy Klárika meg akarja ölni Korda Györgyöt, hogy örökséghez jusson.

– Azt írták, hogy azért „hajtom” Gyurit, azért erőltetem én a fellépéseket, hogy végkimerültségben meghaljon… ez már minden határon túlmegy – mondta Balázs Klári, aki most már azon gondolkodik, hogy ügyvédhez fordul. – Nem vagyok biztos benne, hogy elég hatékony lesz, ha jogi útra tereljük az ügyet, hiszen ezek az emberek újra és újra más IP-címről jelentkeznek be. Ha meg is bünteti őket a törvény, hónapokat vesznek el az életünkből a gonoszságukkal. Abban bízunk Gyurival együtt, hogy a rajongóink, vagyis az az összetartó közösség, akik szeretnek és tisztelnek minket, kiveti magából az ilyen elemeket. Ha elég sokan írnak nekik, hogy fejezzék be a mocskolódást, talán egy idő után lelépnek közülünk, végre. Nincs szükségünk a mérgező jelenlétükre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek