Közel két hónapja karanténba vonult az ország, nincs ember, akit ez a furcsa, új helyzet ne viselne meg, és ahogy a lelkünkön, úgy a külsőnkön is nyomokat hagy a bezártság. Egyre dúsabb, rakoncátlanabb sörényeket látni, legyen szó civilekről vagy celebekről, utóbbiak pedig nemrég igazi lavinát indítottak el a közösségi oldalakon azzal, hogy „karanténfodrásznak” álltak, és párjaikon, illetve saját magukon tesztelik a nem létező tehetségüket. Kíváncsiak voltunk, Hajas László mit szól a sok új kollégához.
– Igen, látom, hogy megnőtt a bátorság. Nem baj, csak ügyeljünk rá, hogy míg egy elrontott vágás nem katasztrófa, mert egy-két hónap, és visszanő, addig egy elszúrt festés vagy bármilyen komolyabb beavatkozás házilag óriási károkat okozhat, amit akár évekbe telhet rendbehozni. Azt tanácsolom, ne essenek neki otthon a frizurájuknak, vagy tényleg csak ollóval, a lenövésekre pedig a hajtőszínező spray-k jelenthetik az áthidaló megoldást – javasolja Hajas, aki lapunknak elárulta: május elején részlegesen kinyitnak a fodrászatai, szóval már nem kell sokat várni.
A hajszobrászt egyébként arról is faggattuk, ő maga mesterfodrászként mit kezd a karanténsörényével.
– Lassan nálam is eljön az idő, hogy kivételesen most én nyírok frizurát magamnak. Nem lesz olyan profi, mint amilyet a kollégám csinál, de most belefér – ismerte el, s bár rettentően hiányzik a hivatása, alig várja, hogy újra munkába álljon, egyáltalán nem lógatja a lábát. – A kertben, a barkácsolásban élem most ki a kreativitásomat. Amit évek óta halogattam, és sosem volt időm megcsinálni, megszerelni, arra most végre tudok időt szánni, úgyhogy nem mondanám, hogy unatkozom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.