Cserhalmi György kivégzésére is benézett Diana hercegné – fotóval

Cserhalmi György kivégzésére is benézett Diana hercegné – fotóval

Diana hercegné
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 14. 18:45
Korabeli újságcikkekből tudjuk, hogy miket csinált a Szívek Királynője 1990-ben, amikor Budapesten járt.
Bors

1990 tavasza több szempontból is történelmi időszaknak számított. A független választások, majd a rendszerváltó parlament működésének kezdete mellett államfői meghívásra is sor került. Az ország Európa egyik legismertebb házaspárját is vendégül látta: Károly, walesi herceg és felesége, Lady Diana 1990. május 7-e és 10-e között négynapos látogatást tett Magyarországon.

A korabeli újságok megállás nélkül cikkeztek erről a pár napról. Amellett, hogy a hercegi pár ittléte az év társasági eseményeinek egyik csúcspontja volt, egyúttal a magyar-brit kapcsolatok történetének kiemelkedő esetének számított, óriási jelentőségű volt.

A látogatásról készült cikekket a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum gyűjtötte össze.

1990 tavasza több szempontból is történelmi időszaknak számított. A független választások, majd a rendszerváltó...

Közzétette: Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum – 2020. május 12., kedd

Diana és Károly huszonegy fős kísérőszemélyzettel érkezett, beleértve a fodrászinasokat, a csomagfelelőst, a magántitkárokat és a hercegi inast. A királyi vendégek zsúfolt programjába, amelyet elsősorban az érdeklődési körüknek megfelelően alakítottak ki, beletartozott többek között: találkozás Antall Józseffel, a Szent Korona és a koronázási jelvények megtekintése a Nemzeti Múzeumban, a híres kecskeméti fütyülős barackkal és pogácsával kísért bugaci villámlátogatás, találkozó a Történelmi Igazságtétel Bizottságának képviselőivel, díszvacsora a Parlament Vadásztermében, a Budai Vár és a Mátyás-templom, valamint egy magyar filmforgatás megtekintése, találkozó az egyházi képviselőkkel, látogatás a Pető Intézetben, a látogatás utolsó napján pedig a kettes villamos kipróbálása.

Sőt, a Szívek Királynője azt is megtekintette, ahogy az ifjú Cserhalmi György éppen a kivégzésére vár. Persze, csak egy filmforgatáson, Makk Károly Rekviem című filmje készült éppen.

Károly herceg, Lady Diana és a Magyar RekviemRendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum oldaláról:"1990...

Közzétette: Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára – 2020. május 12., kedd

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.