Most minden eddiginél nagyobb szükségünk van a világba és az önmagunkba vetett hitünkre – vélekedik Csongárdi Kata a koronavírus-járványról. A színésznő nem csak dalaival szórakoztatta a közönségét karrierre során, hanem hitével és gondolatival is sokaknak segített már.
– Hiszek a csodákban és az angyalokban. Szörnyű ez a járvány, de hinnünk kell, hogy vége lesz hamarosan és valami új, csodásabb születik utána. Nyugodtabbak most az emberek, befelé fordulnak a bezártság alatt. Én is itthon maradok, miközben a pozitív gondolatok mellett egész nap tornázom, ugyanis a járvány utánra már egy színházi szereppel is megkerestek, illetve egy olyan európai koncertsorozattal, ahol pont az említett angyali bölcsességeket adhatom át a közönségnek – magyarázza a színésznő, akinek két férfi is ad tanácsokat a szellemvilágból: elhunyt férje, S. Nagy István és jó barátja, Zenthe Ferenc.
– Zenthe Ferenc optimizmusa és életszeretete a mai napig táplálja a lelkem és szívesen osztom meg másokkal is a lélekerősítő bejegyzésemben. Tizenhét évig dolgoztunk együtt a rádióban, a Szabó családban. Akárhányszor megjött Feri, olyan optimizmus áradt belőle, ami a halála után is bennem maradt. Emlékszem, még akkor is ugyanilyen volt, amikor már tudta, gyógyíthatatlan beteg – mesélte a 2006-ban elhunyt Nemzet Színészéről Csongárdi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.