Tönkreteszi a vírus Soltész Rezső 75. szülinapját

Amióta a januári Táncdalfesztivál 50+-on szívproblémája miatt nem tudott fellépni, alig hallani Soltész Rezsőről. Most azt mondja, remekül van.

– Volt egy kis problémám a szívemmel, azért nem tudtam fellépni. Pihennem kellett – mondja. – A lányaim nagyon sokat segítettek. Három hónapig voltam a nagyobbiknál Csobánkán, az unokáimmal. Egy idő után rájöttem, hogy ez így nem megy. Van egy kiadóm, amit működtetnem kell. Három hete bent vagyok a városban, teljesen egyedül. Itt viszont az ajtón sem léphetek ki. A családom ebben borzasztó szigorú. Az ellátmányt beteszik az ajtón, de annyit, hogy abból akár két hónapig is el­lennék.

Rezső nem unatkozik egyedül sem. Sok a dolga, szakmai lapokat ad ki, és ezt tudja otthonról csinálni.

– A kommunikáció, az élet működik az interneten keresztül, ami egy csoda. Elővettem a gitáromat is, és rájöttem, hogy elfelejtettem gitározni. Több mint harminc éve nem játszottam, és az biztos, már nem lesz belőlem egy Szigeti Feri! – neveti el magát. – Most újra tanulok, és írom a dalokat. Közeledik a 75. születésnapom, amikor majd elkezdek bejelentkezni a Facebookon. Ko­moly rajongótáborom van, akik szeretnek, én is nagyon szeretem őket, velük alakítok ki online kapcsolatot.

Az énekes nem hagyta el magát a karanténban, a négy fal közé zárva sem.

– Az el­ső napokban rengeteget aludtam, de elszégyelltem ma­gam. Most már minden reggel nyolc­kor kimászom az ágyból, és teszem a dolgomat. Emelt fővel nézek tükörbe a nap végén. Annak ellenére, hogy itthon vagyok, idén két lemezt szeretnék megjelentetni. Az egyik, a karácsonyi már megvan, a másik egy gyűjtemény, még nincs kész, mert pont akkor kellett volna felénekelni, amikor kitört a járvány. Ez egy összegzés lesz a születésnapom alkalmából, amivel megsimogatom a közönségemet, és egy kicsit magamat is. Azt terveztük, hogy április 18-án tartunk egy óriási kerti bulit, ahová mindenkit meghívunk. Hát ez nem lesz! Nyár közepén pótoljuk. Lendületben vagyok, lelkileg feltornáztam magam. Nagyon várom, hogy találkozhassam a közönséggel, mert már elvonási tüneteim vannak. Most az a luxus az életemben, hogy kiteszek egy széket, és ülök a folyosón a napon. A muskátlikat visszavágtam, csicseregnek a madarak, és érzem, hogy itt a tavasz. A családtagjaim még nem tudják, de egy napra, húsvétkor kimegyek hozzájuk -ábrándozik el. – Rettenetesen hiányoznak! – teszi hozzá, majd elkomolyodik. – Az életünkben egyszer eltelhet egy húsvét úgy, hogy nem találkozunk. A vírus nem válogat, ez nem jó vagy rossz szándék kérdése. De úgy szeretném…