Balul sült el egy filmbéli jelenete, így nem csak kórházba került, de számos műtéten is átesett anno Oszter Sándor. Sőt! A sérülése olyan súlyos volt, hogy még egy plasztikai sebész is dolgozott az arcán. Minderről a Sorry! magazinnak mesélt a 71 éves színész.
"A Hajdúk című film forgatásán történt ez az eset. Egy haramiát játszottam, akit az egyik jelenetben megtámadott egy kutya. Hozott is a stáb három komondort. Azt mondták, nyugodtan harcoljak, küzdjek ellenük, ezek be vannak idomítva, nem fognak bántani. Az egyikük azonban váratlanul bevadult, és konkrétan letépte a fél pofámat. Azonnal orvosra volt szükségem, kórházba kerültem, több műtéten is átestem, sőt még plasztikai sebész is dolgozott rajtam" - idézte fel az esetet, ami valamikor a hetvenes évek első felében történhetett, ugyanis az említett mozit 1975 januárjában mutatták be.
(Via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.