Celeb

Civil állásra cserélné a mikrofont Oláh Gergő

Bors

2020. április 3. péntek 16:55

Az énekes és felesége, Niki négy gyermeket nevelnek, ezért hosszú távon kell gondolkodniuk a családjuk érdekében.

Sok más előadóművészhez hasonlóan, Oláh Gergő is megsínyli ezt az időszakot, a koronavírus-járvány miatt ugyanis hetekre előre mindenkinek lemondták a koncertjeit.

Az énekes és felesége, Niki négy gyermeket nevelnek, ezért számukra különösen aggasztó a bizonytalanság.

„Sokan azt hiszik, hogy a híres emberek dugig vannak pénzzel, és fürdünk otthon a több tízmillió forintban, holott ez egyáltalán nincs így. Mi is emberek vagyunk, ugyanúgy élünk, vannak kiadásaink, nem kacsalábon forgó palotában élünk gondtalanul. Számunkra most ez egy aggasztó időszak, ugyanis tavaly a félretett pénzünk java részét az új házunkba invesztáltuk. Nem tragikus a helyzet, de már elkezdtem azon gondolkodni, hogy ha beütne a legrosszabb forgatókönyv, és még hónapokig nem lennének koncertek, akkor civil állás után nézek. Már el is kezdtem gondolkodni, hiszen a családomnak enni kell adnom. Szerencsés vagyok, hogy eddig abból élhettem, amit imádok csinálni, és remélhetőleg ez a jövőben is így lesz, most azonban nem szabad finnyáskodni” – árulta el a Ripostnak Gergő.

Az énekesnek van fogalma a kemény munkáról. Mielőtt befutott volna, közmunkásként és gyárban is dolgozott, a tehetségével azonban mára az egyik legkeresettebb magyar előadóművésszé vált. A jelenlegi bizonytalan helyzetben az istenhite segíti át őt.

„Vannak negatívabb gondolataim, főleg, amikor egy nap alatt sorra mondanak le koncerteket. Talán magamba is fordultam volna, ha nincs az erős hitem, ami mindig, mindenen átsegít. Hiszem, hogy Istennek terve van velünk, és a jelenlegi helyzet sem véletlen. Meg kell tanulnunk lelassulni, jobban értékelni magunk körül mindent. Múltkor, amikor bevásároltam, az utcán összetalálkoztam az unokatestvéremmel. Nem puszilhattam és nem ölelhettem meg őt... Szívbe markoló pillanat volt. Ha véget ér mindez, akkor talán mindannyian jobban odafigyelünk egymásra” – osztotta meg a gondolatait Gergő.

További cikkek

Sebek

Csuti elárulta, ő is készen áll-e egy új kapcsolatra

Sebek

Kulcsár Edina és Csuti exkluzív interjút adott a Borsnak

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vidám fazon és 5 literes fogyasztás: teszten a magyarok egyik új kedvence

borsonline.hu

Brutális balesetben elhunyt nyíregyházi anya utolsó szavai: "Szia drágám, délután jövök érted"

life.hu

Tesztelték, mennyire hatásos a Szputnyik V az omikronnal szemben: ez lett az eredmény

vg.hu

Kiderült a halál oka, koronavírusban hunyt el Meat Loaf

sonline.hu

Dohánybolt előtt fejelt meg egy vásárlót egy másik Kaposváron

origo.hu

Ma van a Magyar Informatika Napja

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: norvég győzelem a tartalékos németek felett

vg.hu

Annyi a pozitív Covid-teszt a szomszédban, hogy már a külföldi laborok elemzik

borsonline.hu

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

borsonline.hu

Csuti őszinte vallomása: „Védeni szeretném a volt feleségemet”

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 22.: Különös látomásokat, álmokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Soha nem látott szalagkorlát épül egy magyar út mellett, meg fog lepődni, hogy néz ki - fotók