Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a színész halálához nemcsak az ütközésben szerzett súlyos sérülések, hanem az égési sérülések is nagyban hozzájárultak.
A kórboncnok most elárulta, hogy a tragikus körülmények között elhunyt színész még biztosan életben volt, amikor az autó, melynek anyósülésén utazott kigyulladt, így a színész gyakorlatilag halálra égett.
A halottkém azt is tisztázta, hogy luxuskocsit vezető Roger Rodas már az ütközés pillanatában elhunyt, így ő már nem volt éltben amikor felcsaptak a lángok.
Mint ismeretes: Paul Walker és régi barátja, Roger Rodas együtt vesztették életüket 2013. november 30-án egy szörnyű autóbalesetben. A két autórajongó férfi egy próbakörre ment el Rodas új Porschéjával a Los Angelestől északra fekvő Santa Claritában. A volán mögött ülő Rodas azonban elveszítette a 160 km/h-s sebességgel száguldó autója felett az irányítást, és a kocsi nekicsapódott egy lámpaoszlopnak, majd egy fának, végül pedig kigyulladt.
Paul Walkert hivatalosan a mai napig nem sikerült azonosítani, olyan súlyosan összeégett. Csupán a szemtanúk és a tragédiánál jelenlévő barátok elmondásából állapították meg, hogy ki ült a volánnál és ki az anyós ülésen.
Sem Walker, sem az autót vezető Roger Rodas vérében nem találtak sem alkoholt, vagy kábítószert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.