Fény derült Nicolas Cage fiatal barátnőjének kilétére. Az 56 éves filmcsillag az utóbbi hetekben többször mutatkozott egy rejtélyes, ázsiai származású nővel: először a független filmesek díjátadóján, az Independent Spirit Awards gáláján kapták őket lencsevégre Kaliforniában, egy héttel ezelőtt pedig a hollywoodi színész a hírhedt, piramis alakú sírkövét is megmutatta új kedvesének New Orleansban. Kiderült, hogy Cage párja egy Amerikában élő, japán származású nő, Riko Shibata, aki mindössze 26 éves – azaz három évvel fiatalabb, mint a színész idősebbik fia, Weston Coppola Cage.
Nicolas Cage immár négyszer elvált, kétszeres nagypapa. 1988-ban melegedett össze Christina Fulton színésznővel, aki két évvel később egy fiút is szült neki, Westonnak azóta már két gyereke is született, így Cage kétszeres nagypapa. A filmsztár később négyszer házasodott: első felesége Patricia Arquette színésznő volt, házasságuk 1995-től 2001-ig tartott.
Cage második felesége Elvis Presley lánya, Lisa Marie Presley volt, de 2002-es esküvőjük után 107 nappal már be is adták a válási papírokat.
2004-ben elvette Alice Kimet, akivel 12 éven át voltak házasok, és egy fiuk is született, aki – Superman eredeti neve nyomán – a Kal-El nevet kapta. Cage negyedik feleségét, a mostani barátnőjéhez hasonlóan szintén japán származású Erika Koike-t tavaly részegen vette el feleségül Las Vegasban, de négy nap múlva már válásért folyamodott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.