Levágták a haját, megetették Szilágyi Istvánt, és meleget csináltak az otthonában a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány munkatársai. A mélyszegénységben élő nyolcvankét éves színész a feleségével, Humenyánszky Jolánnal és fiával, Péterrel él együtt. Szilágyi évek óta nem tud dolgozni, neje és az ő minimális nyugdíjából éldegélnek.
A családnak magánemberek, cégek és humanitárius szervezetek is segítenek időről időre, de a jó szándék ellenére ennek nincs hosszú távú eredménye. Sokan ugyanis úgy vélik, addig lehetetlen a szépkorú házaspáron segíteni, amíg munkanélküli fiuk velük él, aki ráadásul többször is agresszívan viselkedett a szüleivel, ami miatt korábban börtönbüntetésre ítélték. Néhány nappal ezelőtt Baricz Dezső vezetésével járt segélycsapat a Lópici Gáspár szerepében híressé vált színésznél, és ők maguk is elszörnyedtek a család életkörülményein.
– Az első alkalommal tűzifát és pizzát vittünk nekik, azóta már többször jártam náluk, kaptak élelmiszer-segélycsomagot, és egy önkéntes fodrász levágta a művész úr haját is – nyilatkozta a Borsnak Baricz Dezső. – Először engedélyt kért a feleségétől, hogy a fodrász rendbe tegye a frizuráját, majd miután megkapta, megköszönte a segítségünket. Azt mondta, az ajtaja bármikor nyitva áll előttünk, szeretettel fogad minket.
A segélyszervezet munkatársai azt tervezik, hogy felújítják a művész omladozó házát, ha nem is sikerül az egészet, legalább az egyik szobát és a vizesblokkot lakhatóvá teszik. Elődeik hibáiból tanulva azonban eldöntötték, hogy az idős házaspár kezébe készpénzt nem adnak, kizárólag szolgáltatással segítenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.