Kukászsákkal fut Rubint Réka

Kukászsákkal fut Rubint Réka

Rubint Réka
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 12. 08:00
A sztár egy komplett folyópartszakaszt tisztított meg a szeméttől futás közben, így kívánja felhívni az emberek figyelmét a testedzés és környezetvédelem fontosságára.
K. Sz.

Számos jó ügy mellett állt már ki az évek során Rubint Réka. A fitneszedző nem csak alakreform programjával próbálja mostantól jobbá tenni az emberek életét, még ennél is nagyobb lépésre szánta el magát: rajongói között mozgalmat indít a mozgás és környezetvédelem jegyében.  

– Rendszeresen futok itt Szentendrén a hegyekben vagy a Duna-parton. Egyik alkalommal reggel szerettem volna lefotózni a nyíló ibolyákat, ám sajnos se­hogy se tudtam úgy készíteni egy képet a telefonommal, hogy ne legyen benne valamilyen szemét, amit korábban dobtak el. Minden nap ezzel a látvánnyal szembesültem, ami elképesztően szomorú, úgy éreztem ezt nem hagyhatom szó nélkül – kezdte Réka, aki a tarthatatlan helyzetet egy igazán figyelemfelkelő megoldással mutatta meg a követőinek, remélve hogy hamarosan ők is cselekednek.

– Ismert emberként úgy ér­zem, hogy kutya kötelességem, hogy az ilyen ügyek mellett is kiálljak tettekben és a közösségi oldalaimon is. A „Szedd szebbé” fantázianevet adtam a programnak, amire remélem, hogy felkapják a fejüket azok a tudatosemberek, akik kö­vetnek engem. Minden kocogás­hoz viszek magammal egy kesztyűt és egy szemeteszsákot és amennyi hulladékot elbírok mozgás közben, azt összeszedem és elviszem a legközelebbi kukáig. Remélem ezzel sikerül a környezettudatosságra felhívni a figyelmet és trendi lesz ilyen képeket vagy videókat is közzétenni – magyarázta Réka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.