Csuja Imrével zenél és John Lennon előtt tiszteleg Czutor Zoltán

Csuja Imrével zenél és John Lennon előtt tiszteleg Czutor Zoltán

Czutor Zoltán
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 06. 15:00
Társművészeti produkciókra készül Czutor Zoltán. A Nyers, a Belmondo, a CzutOrchestra és a CzutorBorsók zenekarok frontembere Csuja Imre és Vecsei H. Miklós színművészekkel zenés-verses esteken lép fel, legnagyobb példaképe, John Lennon előtt tiszteleg a Beatles alapítótagja születésének 80. és halála 40. évfordulója emlékére, valamint rendhagyó tárlatvezetést tart a Szépművészeti Múzeumban.
Bors

A Nyers és a Belmondo rockzenekarok Artisjus-díjas dalszövegírója, frontembere Seres Tamás rendező irányításával két olyan produkciónak is főszereplője, amelyekben a zene és a költészet kézen fogva járnak. Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművésszel közös estjükön Ady Endre és Babits Mihály versei állnak a középpontban, míg Vecsei H. Miklós Junior Prima- és Roboz Imre-díjas fiatal színművésszel a Nagy Magyar Versek sorozatban számos magyar költő, köztük klasszikusok, jól ismert kortársak és fiatal tehetségek műveit is előadják. Előfordult már, hogy Bereményi Géza egyik írását hallhatta a közönség, de Czutor Zoltán fia, Győző első verseskötetéből is olvasott már fel Vecsei H. Miklós az egyik ilyen esten.

– Ezek az előadások sok játékra, spontaneitásra, kreativitásra és összekacsintásra adnak lehetőséget a színész és a zenész között, hiszen egymásra rezonálunk. Szöveggel és zenével reagálok az elhangzott versre, a színészek pedig szabadon beleénekelhetnek, táncolhatnak, tapsolhatnak a zenébe. Az eddigi estjeink hatalmas sikerrel, teltházzal mentek. Ezekben a verses-zenés produkciókban sok finomság van, amihez ritkábban jutnak hozzá a nézők. A visszajelzések alapján úgy látjuk, hogy ki vannak éhezve az emberek az igényes, mégis szórakoztató, minőségi kultúrára, talán ez az oka az estek népszerűségének – mondta Czutor Zoltán.

A Nagy Magyar Versek sorozat következő előadása május 8-án lesz Budapesten, a 3K Kaszásdűlői Kulturális Központban és május 25-én Örvényeshegyen. Ugyancsak a költészet és a zene találkozik a Király versek című produkcióban, amit március 17-én láthat a közönség a budapesti K11 Művészeti és Kulturális Központban. Ezen az esten is Czutor Zoltán zenél, míg a verseket Balsai Móni, Fenyő Iván és Hajdú Steve adja elő.

A rockzenész a legnagyobb példaképe, John Lennon emléke előtt is tiszteleg, hiszen az idei évet többszörös és kerek Lennon-évfordulók teszik különlegessé. John Lennon 1940-ben született, vagyis idén lenne 80 éves, de a Beatles alapítója 1980-ban tragikusan fiatalon, 40 éves korában merénylet áldozata lett. Ráadásul ha az aktuális év kettős számjegyeit (20+20) összeadjuk, akkor is 40 az eredmény. Nem véletlen tehát, hogy Czutor Zoltán és zenésztársai idén az eddiginél is nagyobb figyelmet szánnak a könnyűzenei életet és közgondolkodást is meghatározó művésznek. A Lennon konstelláció című műsor számos Beatles- és Lennon szerzeményt gondol újra úgy, hogy az egy mai koncertszínpadon is megállja a helyét mind akusztikus, mind rockzenekari felállásban. Akik korábban már voltak Belmondo plays Beatles-koncerten, bizonyára ezt is kedvelni fogják. A Lennon konstelláció-koncerteken felcsendülő slágerek feldolgozásai közötti átkötő szövegek és spontán zenei játékok pedig azokhoz a fiatalokhoz is közel vihetik Lennon zenéjét és életszemléletét, akik még meg sem születtek, amikor a gombafejűek alapjaiban forradalmasították a világ könnyűzenéjét. A Lennon konstelláció című előadást legközelebb április 17-én mutatják be a budapesti Hunnia

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.