Teljesen elmentek neki otthonról? Fáraóként temetik el Nicolas Cage-et

Teljesen elmentek neki otthonról? Fáraóként temetik el Nicolas Cage-et

Nicolas Cage
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 27. 11:30
Halálában sem olvad be a szürke tömegbe Hollywood egyik legbogarasabb színésze. Nicolas Cage olyan sírt építtetett magának, mint egykor az ókori istenkirályok, és most el is dicsekedett vele barátnőjének. 
Gudricza Szabolcs

Nicolas Cage-ről köztudott, hogy szereti költeni a pénzét, van két szigete a Bahamákon, milliókat érő képregénygyűjteménye, vett már zsugorított pigmeusfejeket, dinoszauruszkoponyát, illetve háziállatnak egy polipot. 2010-ben pedig már a saját sírhelyét is megépíttette. 

A közel három méter magas, piramis alakú sírkő sem volt ol­csó, az 56 éves színész anno negy­venezer dollárt, mai áron közel 12,5 millió forintot fizetett érte, ráadásul a sírhely New Or­leans francia negyedében, a vá­ros legelőkelőbb és legnagyobb múltú temetőjében található. Cage a napokban egy titokzatos nővel, a bennfentesek szerint új párjával látogatta meg a piramisát.

– Sofőrrel érkeztek, aztán kéz a kézben mentek a temetőbe. Nagyjából 15 percig nézegették a piramist, majd kijöttek, és tá­voztak a helyszínről – idéz a Daily Mail egy szemtanút.

Cage sírhelyére egyébként a latin „Omnia ab uno” feliratot vésette, ami magyarul annyit tesz: Minden az Egyből.

Egyes feltételezések szerint eb­ben a temetőben hantolták el a voodoo királynőjeként emlege­tett Marie Laveau-t is, és mivel Cage meglehetősen babonás, sze­rette volna, ha ő is az asszony közelében nyugszik majd. A színész 2007-ben egymilliárd forintért megvette New Orleansban azt a LaLaurie-kastélyt is, amely a hagyomány szerint az Egyesült Államok egyik kísértetjárta épülete, és amelyhez állítólag számtalan természetfeletti eset kapcsolódik.

Különös házasságok

Még nem tudni, ki az a nő, akinek a színész megmutatta leendő nyughelyét, de aligha kétséges, ő az új szerelme. Cage egyébként összesen négyszer nősült, 2002-ben Elvis Presley lányával, Lisa Marie-vel két hónapig voltak házasok, legutóbb 2019 márciusában egy részeg nap után vette el a sminkes Erika Koikét. Az a frigy mindössze négy napig tartott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.