Nem mindennapi kapcsolatot ápol az exével Németh Kristóf. A színész mai napig szeretettel beszél egykori feleségéről, akivel még a jelenlegi neje, Szikriszt Zita is összebarátkozott.
Németh Kristóf még 2011-ben vált az első feleségétől, Nikitől, akivel azóta is nagy szeretetben, és barátságban nevelik a közös fiukat, Lócit.
– A volt feleségemből doktor lett, és ma a házi orvosom. Érzem, hogy szeretettel vigyáz rám. Ez tökéletesen egybecseng a reformátusok esküvői fogadalmával: ahol a férj arra adja a szavát, hogy a feleségének hűséges gondviselője lesz, a feleség pedig arra, hogy férjének hűséges segítőtársa lesz egy életen át. Ezen a lelkületen a válásunk nem változtatott. Közöttünk megmaradt a jó viszony. Sőt összebarátkozott a volt feleségem a nejemmel, Nikolett és Zita jóban vannak. Legutóbb tegnap járt fent nálunk az idősebbik fiam édesanyja, másfél órát beszélgettünk négyesben, és eközben az ő kezében aludt el a kisebbik fiam – mondta egy internetes portálnak a színész, aki mára azt is megértette, hogy miért nem működött az első házassága.
– Időről időre alapos önvizsgálatot kell tartanom. Bele kell helyeznem magam a házastársam helyzetébe, hogy az ő szemszögéből lássam magam. Az első feleségemmel nem illettünk össze, de azt is meg kellett értenem, hogy miért akart elválni. Nagyon sokat változtam azóta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.