Nem kíváncsi kislányára Damu Roland

Nem kíváncsi kislányára Damu Roland

Damu Roland
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 07. 08:00
Áprilisban lesz négyéves Damu Roland legkisebb gyermeke, de még nem ismeri az édesapját. A kis Maját a gyámhatóság a színész sógornőjére bízta, aki megrendülten nyilatkozott az elmúlt évek megpróbáltatásairól.
K. K.

Damu Roland, a börtönt megjárt színész 2015-ben  még boldogan várta, hogy Maja megszülessen. A színész akkor azt nyilatkozta az egyik napilap­nak, hogy három babáig meg sem állnak a feleségével, Ediná­val, akit a pszichiátrián ismert meg. Nem sokkal később már attól zengett a sajtó, hogy a színész elhagyta öt hónapos terhes feleségét. A pici megszületése után a gyámhatóság mindkét szülőt alkalmatlannak találta arra, hogy a gyermeket gondozza, ezért a felügyeleti jogát Edi­na testvérére, Katalinra bízta. Az asszony azóta is felelősségteljesen neveli a közel négyéves Maját, akit a színész 2016. de­cember 26-án látott utoljára, és a havi negyvenezer forintos gyerektartást sem hajlandó fizetni. Katalin ez utóbbiért nemrégiben pert indított a színész ellen.

– Szó sincs róla, hogy én eltiltom őket, egyiküket sem. Maja édesanyja tartja is a kislánnyal a kapcsolatot. Inkább mi mondunk le dolgokról, például gyógyszereket nem váltunk ki magunknak, csak hogy a gyerekeknek mindenük meglegyen –  panaszolta a Tények Plusz adásában Katalin, akinek testvére gyermeke mellett saját hétéves fiáról is gondoskodnia kell.

Katalinnak Damuék nélkül is elég baja van, hiszen lakását idős édesanyjával osztja meg, ráadásul mind a ketten nyugdíjasok. Katalint leszázalékolták, rokkant, így minden forint jól jönne nekik. Még az az nem túl sok havi 46 ezer forint is, amit maga a színész határozott meg tartásdíjként, de nem fizeti. Damu korábbi állítása szerint azért, mert ő maga is napról napra él.

– Felszolgálóként egy pubban dolgozik, a VI. kerületben, az Oktogonnál, és nagyon jól él. Ezt saját szavaival mondta el. Most is volt előadása decemberben. Hajdúszoboszlón nyaralt a barátnőjével. De ez nem rám tartozik, csak akkor ne mondja. Úgy gondolom, hogyha mondja, akkor fizessen, de egyik szavával ne cáfolja a másikat  – magyarázza idegesen Katalin, akit közel egymillió forinttal rövidített meg Damu azzal, hogy három éve egy árva fillért sem ad. Az asszony bírósághoz fordult, amely szerint nem kizárt, hogy a színész ezzel a húzásával újra rács mögé kerülhet, akár több évre is.

– Gondolom, en­nek is megvan a ma­ga folyamata, ha nem találják a megadott címen, körözést adnak ki és előállítják – taglalja Ka­talin, akinek pechére a színészt egyelôre egyik megadott címrôl sem tudták előállítani.

Damu Rolandot mi is többször próbáltuk telefonon elérni, azonban nem jártunk sikerrel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.