Celeb

Két éve hunyt el Tahi Tóth László

Bors

Létrehozva: 2020.02.22.

Ma két éve, hogy a a Kossuth-, és Jászai Mari-díjas színész, kiváló és érdemes művész elhunyt.

2017 december 27-én még a színpadon állt, nem sokkal később, február 22-én azonban örökre lehunyta a szemét a budai otthonában Tahi Tóth László. Mint kiderült, az életmentő agyműtéten átesett színmuvésznek idővel kiújult az agydaganata , imádott felesége, Kárászy Szilvia azonban az utolsó utáni pillanatig is kitartott mellette, és ápolta. 

Tahi Tóth László fájdalmas űrt hagyott maga után, 25 évig él nagy szerelemben a feleségével, aki sokáig nem tudta feldolgozni a művész elvesztését. 

– Most már tudok csak a szép közös pillanatokra emlékezni, a nagyon nehéz, fájdalmas időszakot igyekszem elengedni - mondta az AcNews-nak Kárászy Szilvia, akinek sok terve van a jövőt illetően. Szeretné méltóképpen őrizni a volt férje emlékét.

– Erősödöm, most már tudok más dolgokra koncentrálni, pakolok, mert az otthonunkat szeretném felújítani. Nem olyan régen egy pozitív, kreatív időszak köszöntött be az életembe, aminek nagyon örülök, ez az év már másról fog szólni, mint a tavalyi. Szeretném még hosszú évekig életben tartani Laci élő emlékét. Májusban lesz a sírkőavatás, mindemellet már szervezés alatt van egy ugyancsak májusban megrendezésre kerülő tenisz emlékverseny Laci tiszteletére, és idén, ha minden jól megy, lesz Tahi Tóth László-díj, amit egy sokoldalú, kiemelkedő képességű művész kap.  Már megvan a jelöltem! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715067019
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715067019
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715067019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715067019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715067019
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja