Polgár Tünde és milliomos férje szinte az egész világot bejárta, s számtalan kultúrába kóstoltak már bele. Szó szerint. A luxusfeleség és Árpi a legújabb vlogjukban mutatták be, hogy milyen méregdrága, ám sokszor annál gusztustalanabb helyi fogásokat ettek, amik még az erős idegzetű feleség gyomrát is igencsak próbára tették.
– Ha már külföldön vagyunk, és mások kultúráját élvezzük, annak minden szépségével és kényelmével, akkor tartozunk annyival a helyieknek, hogy a gasztronómiájukba is belekóstolunk. Még akkor is, ha az olykor gyomorforgató és visszataszító – mondta a Borsnak Polgár Tünde, aki 250 dollárt, azaz közel nyolcvanezer forintot fizetett például azért, hogy jakpéniszt ehessen.
– Egy nagyon nívós étterembe mentünk, ahol sok mindent megkóstoltunk. Nagyon exkluzív vacsorában volt részünk, gyakorlatilag mi magunk készítettük el, főztük meg az ételeket. Igaz, egyik-másikról azt sem tudtuk, hogy micsoda, de én mindenből ettem. Még a jakpéniszből is, de csak utólag tudtam meg, hogy mit is falatozok. Egyébként egyáltalán nem volt rossz íze – magyarázza a luxusfeleség, aki a durián nevű gyümölcsről, a nyers disznóvérről és a nyársra felhúzott élő bogarakról már nem tudja ugyanezt elmondani.
– A duriánnak olyan szaga, és íze volt mint a rohadt hagymának. Rettentő rossz volt enni, de a helyiek azt mondták, hogy nagyon jót tesz az egészségnek, és minél büdösebb, annál jótékonyabb hatású. A nyers disznóvért kocsonyákban árulták, és ízesíteni szoktak vele, a disznónak az orrát pedig úgy szolgálták fel, mint egy kis partifalatkát. A bogarakat, csótányokat, pókokat, százlábúakat élve húzzák fel egy nyársa, és a számunkra legszimpatikusabbat az orrunk előtt, élve sütik meg – ecseteli a feleség, aki luxus ide, luxos oda, sok mindent nem volt hajlandó a szájába venni.
– A száznapos tojást, ha kényszerítenek sem tudtam volna megenni. Pedig rajta volt a bakancslistámon, és elég kemény, bevállalós nő vagyok, de azt képtelen voltam még csak megfogni is. Annyira büdös volt, hogy a hányinger kerülgetett. Árpiról nem is beszélve, szegénykém majdnem rosszul is lett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.