Celeb

Curtis: Megszakadt a szívem, hogy megint hazudnom kellett

Bors

2020. február 25. kedd 08:16

Amikor Curtis igent mondott a Nicsak, ki vagyok? felkérésére, még nem sejthette, mennyire nehéz hónapok elé néz. A műsor szigorú szabályainak eleget téve végig tartania kellett a száját, ami bizony olykor-olykor felidézte benne a borús múltat.

Újra átélte élete legsötétebb pillanatait Curtis! Amint a TV2 szuperpordukciója, a Nicsak, ki vagyok? vasárnapi második élő adásából kiderült, a rapper is igent mondott a csatorna felkérésére, ő rejtőzött ugyanis az Ördög maskara alatt. Így a csatorna szigorú szabályainak eleget téve hónapokon keresztül kellett titkolóznia a családtagjai előtt. Ismét át kellett vernie kisfia, Doni édesanyját, Krisztikét akárcsak a múltban tette, amikor súlyos drogproblémákkal küzdött. Nem csoda, hogy lelkileg megviselte ez a rappert, amire ő maga is többször élete legkomorabb időszakaként utalt.

– Az volt a legnehezebb, hogy titokban kellett tartanom mindenki előtt, hogy részt veszek a Nicsak, ki vagyok?-ban. Ez ugye azt jelentette, hogy hazudnom kellett. Korábban rengetegszer tettem ezt az életvitelemből kifolyólag és megfogadtam, hogy az új életemben ilyet nem csinálok többé. Megszakadt a szívem, hogy újra kamuznom kellett azoknak, akiket szeretek, hiszen nem mondhattam meg, hogy hová megyek, amikor próbákra jártam” – mondta el a Ripostnak a műsor után Curtis, aki hozzátette, alapjába véve változtatta meg őt az apaság. Sokkal felelősségteljesebb ember lett.

– Elég sok mindent másképp csinálok. Azt az életvitelt, amit évekig folytattam, azt most nyilvánvalóan nem lehet. Ha azt az életet élném, amit anno, akkor nem is tudom, mi lenne... Egy önző csávó voltam, nem érdekelt semmi, még a családom sem. Ültem a robogó vonaton, és lesz@rtam, hol áll meg. De ez már a múlt. Most a kisfiam és a feleségem állnak az első helyen. Most már miattuk sz@rok le minden mást. Természetesen a munkán kívül.

Curtist élete legsötétebb időszakából rángatta ki felesége és közös kisfiúk, akinek érkezését éppen akkor jelentette be Krisztike, amikor a rapper távol a családjától, egy drogelvonón küzdött meg a démonjaival. A tudat, hogy apa lesz rengeteg erőt adott a rappernek, aki fel is állt a padlóról.

További cikkek

Szakítás

Újabb fordulat, Kulcsár Edina friss szerelme is elhagyta a családját

Ez is érdekelhet

veol.hu

Újszülöttjét nem láthatta az édesanyja, 25 évesen hunyt el a Covid miatt

ripost.hu

Viharos szél, heves esőzések: hétfőtől ismét bekeményít az időjárás

origo.hu

60 éves Jim Carrey - képgaléria

magyarnemzet.hu

Nagyon kiosztotta az ellenzéket az ismert baloldali szociológus

duol.hu

Kétgyermekes, ötfős család háza égett porig Dunaföldváron

origo.hu

Meghalt 99 éves korában Mussolini titokban született lánya

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a portugál kapitány szerint nem érdemeltek ilyen befejezést

vg.hu

Djokovicot Melbourne-ből kitoloncolták, Párizsba be sem engedik

life.hu

A pletykák szerint ez a valódi oka Kulcsár Edina és Csuti válásának

vg.hu

Az iskolák 3 százalékában súlyos a helyzet

kemma.hu

Az országban elsőként az esztergomi kórházban lesz tb-finanszírozott oxigénterápia

origo.hu

Elfogyott a BMW-s türelme Vácon, egy pillanat alatt ment át közveszélyes ámokfutóba - videó