Tom Selleckfarmer
A bajusz még a régi, a foglalkozás már új: Magnum ma már nem pisztolyt és nőket forgat, hanem a földet. Neki ugyanis avokádóföldjei vannak, nem is kevés, összesen 60 hektár Kaliforniában.
* * *
Sarah Michelle Gellarvállalkozó
Volt a filmezésnek egy korszaka, amikor minden kislány Sarah Michelle Gellar szeretett volna lenni, vámpírokkal és vérfarkasokkal lógni, mint Buffy, a vámpírok réme. Ám ezen a nagy sikerű sorozaton kívül nemigen kapott szerepeket, ma már inkább gyerekeknek gyárt sütéshez való formákat, tepsiket.
* * *
Freddie Prinze Jrséf
Nem volt olyan tinédzser, aki a 90-es években ne Freddie-be lett volna szerelmes, a Tudom, mit tettél tavaly nyáron sztárjának azonban elég volt az ismertségből. Miután elvette Sarah Michelle Gellart, kiadott egy szakácskönyvet, és séfként dolgozik.
* * *
Lucy Liuképzőművész
A Charlie angyalai és a Kill Bill sztárja mára felhagyott a filmezéssel, és csak eredeti szenvedélyének, a képzőművészetnek él. Yu Ling álnéven dolgozik, sok festményét pedig jótékonysági célra ajánlja fel.
* * *
Geena Davisaktivista
A 90-es években vált ismertté olyan filmekkel, mint a Beetlejuice – Kísértethistória, a Stuart Little kisegér, még Oscart is nyert Geena Davis, mégis letett a vörös szőnyeges álmokról és most saját alapítványában a nemek egyenlőségéért küzd.
* * *
Hayden Christensenfarmer
Anakin Skywalkerként ismerte meg a világ, de már nagyon távol került a messzi-messzi galaxistól. Jelenleg Kanadában vezet egy gigantikus farmot, ahol állatokat tenyészt, növényeket termeszt és a kétkezi munkától sem riad vissza.
* * *
Steven Seagalseriffhelyettes
Ugye valójában senkit nem lep meg, hogy a Zs-kategóriás akciófilmek mára formájából jócskán kiesett királya a való életben is a bűnüldözéssel foglalkozik? Bizony, ő seriffhelyettes. Az új-mexikói határvidéken határellenőrzéssel foglalkozik, illetve újoncokat tanít be.
* * *
Rita Wilsoníró
Annak ellenére, hogy maga már nem áll színésznőként a reflektorfényben, Tom Hanks feleségeként mégsem került ki onnan. A Velem vagy nélküled sztárja 2019-ben kapott csillagot a hollywoodi Hírességek sétányán, de írással foglalkozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.