Gesztesi Károly hirtelen halála az egész országot megrázta, belegondolni is nehéz, hogy milyen veszteség ez közvetlen szeretteinek, családjának, gyerekeinek. Egykori felesége, Liptai Claudia a tragédia után elzárkózott a sajtó elől, de kétszer is a közösségi médiába kiáltotta fájdalmát, a temetésen pedig összeomlott. Az 56 éves korában szívinfarktusban elhunyt színészt pont ma egy hete kísérték utolsó útjára a budakalászi temetőbe. A gyász tevékeny időszaka, a temetés, a búcsúztatás szervezése, a részvétnyilvánítások fogadása véget ért. S ezzel a gyászfeldolgozásnak egy új szakasza kezdődött. Lassan vissza kell térni a hétköznapi életbe, ki kell alakítani egy életformát immár a szeretett személy nélkül. Liptai Claudiának mindez duplán nehéz, hiszen saját fájdalmán kívül édesanyaként kislányát, Pankát is segítenie kell, a 13 éves kiskamaszt, aki rajongási szerette édesapját. S a jelek szerint Claudia érző anyaként mindent meg is tesz.
Szerda délután a közösségi oldalon egy újabb poszttal jelentkezett a színésznő. A plüssmaci fotója mellett a következő szöveg állt: – Nemsokára új családtag érkezik hozzánk, Pankához. Neki válogatunk. „A kutya szeretete az idő múlásával csak egyre mélyül. Nem szűnik meg. Nem kötődik feltételekhez. Egyedül hozzánk.”
A kiírásból is látszik, hogy Claudia azon van, hogy még több szeretetet vigyen kislánya életébe. Egy kiskutya pedig játékos, ragaszkodó, csupa vidámság körülötte az élet. Minden gyerek álma.
A Bors egy szakembert is megkeresett a témában, aki elmondta, hogy egy ilyen szörnyű tragédiában mi az, ami segít a mielőbbi feldolgozásban.
– Az édesapa és a lánya közötti kapcsolat sokkal szorosabb, mint egy fiú és apa közötti, de mindkét esetben a gyászidőszak minimum egy év. Ilyenkor érdemes, ha hagyjuk, hogy a családtag feldolgozza és megélje a fájdalmas érzéseket, hisz egy nagyon közeli hozzátartozóját veszítette el. Először nem, majd fokozatosan mélyül és tudatosul a veszteség. Ilyenkor ha még fájdalmas is, de a legjobb, ha minél többet beszélünk róla és emlékezünk az elvesztett szülőre. Régi képek, utazások képeit nézegetve idővel könnyebb lehet feldolgozni a tragédiát – mondta el a véleményét Vida Ágnes gyermekpszichológus, majd azt is hozzátette, ha a gyermek nagyon magányos lesz a tragédia után és bezárkózik, jót tehet neki egy élő állat érkezése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.