Király Linda: Zsugorodik az agyi cisztám

Király Linda: Zsugorodik az agyi cisztám

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 12. 04:00
Az agyában növekvő adenoma nemcsak hízást okozott, hanem súlyos depressziót is, amitől az énekesnő a kilókkal együtt szabadult meg. Ma már újra boldog és ki­egyensúlyozott, 33 kilót fogyott.
uv

Több mint egy éve Király Linda a Borsnak számolt be először arról, hogy ciszta növekszik az agyában, és ez okozza az egykor karcsú énekes­nő látványos súlygyarapodását. Ezzel együtt Linda számára az orvosi diag­nózisból az is kiderült, hogy gyötrő egészségügyi problémái mind ebből a cisztá­ból erednek.

– Kőkemény időszakon mentem keresztül az utóbbi öt-hat évben, ami szó szerint megkeserítette az életemet. Iszonyú ödémásak voltak a lábaim, alvászavaraim voltak, hiába koplaltam, akkor is folyton híztam, és depressziós is voltam. Azt éreztem, nincs kontrollom a testem felett, óriási fizikai fájdalmaim voltak, alig tudtam lábra állni, nehezemre esett minden mozdulat, szóval elég mélyen voltam. Egész egyszerűen nem volt életkedvem – emlékezett vissza Linda, aki ekkor úgy döntött, teljes életmódváltásba kezd.

Első lépésként csőgyomor-műtétre vállalkozott, ami során egy olyan rész kerül ki a gyomorból, ami pozitív hatással van a hormonrendszer szabályozására és az inzulinszintre. Linda a be­avatkozás után szigorú diétába is kezdett. Elhatározása hamar meghozta az eredményt, és már mínusz 33 kilónál tart.

– Szeretnék még fogyni, de már nem ez a lényeg, hanem hogy egészséges legyek, és jól érezzem magam a bőrömben. És ez már most is abszolút így van. Amint elkezdtem ezt az új életvitelt és persze a gyógyszerek szedését, sorra enyhültek, majd szűntek meg a tünetek, és mára a depresszió is a múlté – mesélte boldogan lapunknak az énekesnő, aki nemrég jó híreket kapott orvosaitól.

– Rendszeresen járok kontrollra, és figyeljük, hogyan hatnak a gyógyszerek az agyamban lévő cisztára is, és már látjuk, hogy a kezdeti nagyságához képest zsugorodott az adenoma. Persze ez egy lassú folyamat, de nagyon örülök, hogy amiben re­ménykedtünk, az már most úgy tűnik, megvalósul.

A gyógyulás érdekében azonban sok minden mást is megváltoztatott Linda az életében. Például hazaköltözött Magyarországra, és korábbi kétlaki élete helyett most már itthon van a bázisa. Persze így is sokat repül a tengerentúlra, de jócskán visszavett a tempóból.

A karrier mellett pedig a magán­életében is komoly pálfordulás következett be, az énekesnő ugyanis eldöntötte, hogy egy-két évig csak magára és a gyógyulására szeretne koncentrálni, így mint az már tudott, vőlegényével, Zsomborral még a gyomorműtétjét megelőzően szakított. A fiatalok a szétválás ellenére jó barátságban maradtak, Linda exe az énekesnő egyik legnagyobb támasza.

– Zsombival ma is szoros a kapcsolatunk, mindennap beszélünk. Neki már van egy új párkapcsolata, örülök neki. Ezt is megbeszéltük, tudok róla, és minden rendben van. Egyelőre én még nem tartok itt, nekem még a gyógyulás van a fókuszban – tette hozzá az énekesnő, aki szerint az ő életében is eljön a szerelem, ha itt az ideje.

Sírt az esküvőn

A múlt hét végén, a legnagyobb titokban Linda öccse, a szintén zenész Viktor feleségül vette barátnőjét, Anitát. Az esküvőt Balatonfüreden, egy gyönyörű villaszállóban tartották, szűk körben. – Nem volt nagy lagzi, Viktorék családi körben fogadtak örök hűséget. Gyönyörű esküvő volt. Az anyakönyvvezető a helyszínre jött, ő adta össze őket. Elsírtam magam, amikor Anita bevonult, egyrészt, mert nagyon szép volt, másrészt pedig, mert az öcsém írt neki egy dalt, és amikor Anita lépdelt felé, ő énekelt. Igazán megható pillanat volt – árulta el lapunknak az énekesnő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.