Gesztesi Károlytól a Vígszínházban búcsúznak

Gesztesi Károlytól a Vígszínházban búcsúznak

Gesztesi Károly
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 09. 04:10
Gesztesi Károly temetésére csak a szűk családot várják, ezért külön róhatják le a kegyeletüket a kollégák és a rajongók. A Vígszínház falain belül a pályatársakat várják, a teátrum elé pedig a színész rajongóit.
uv, K. Sz.

A Bors információja szerint már körvonalazódni látszik, hogy barátai, ismerősei és rajongói miként búcsúzhatnak el az 57 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt színésztől. Mint ismert, a művész szombat délután az autójában kapott szívinfarktust.

Úgy tudjuk, Gesztesi Károly családja együtt, egyetértésben hozta meg a döntést, miszerint a temetés annyira szűk körű lesz, hogy még a barátok sem lesznek jelen. Ezért a hozzátartozók azt kérték a Vígszínház vezetőségétől, hogy hadd lehessen ott a búcsú.

Eszenyi Enikő az aláírásával már hivatalos meghívót is küldött a kollégáknak. A Vígszínház Házi Színpadán január 13-án, hétfő este 19.00–23.00 között emlékeznek Gesztesi Károlyra, aki 1994 és 1998 között volt a társulat tagja. Állítólag a színpadon folyamatos vetítéseket tartanak a színész fotóiból, s itt találkozhatnak azok, akik valaha együtt játszottak, jó kapcsolatot ápoltak Gesztesivel. Ez az esemény nem nyilvános.

A tervek szerint aznap a rajongók is leróhatják a kegyeletüket a színház Pannónia utcai oldalán virággal és gyertyagyújtással.  Lapunk megkereste a Vígszínház sajtóosztályát és Eszenyi Enikő igazgatónőt, ám ennél többet ôk sem szerettek volna kö­zölni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.