Celeb

Exeivel ünnepelte szülinapját Tenya

K. Sz.

Létrehozva: 2020.01.23.

Fiatal párja mellett elfogadta az idő múlását a színész. Közben új lovas nevelési módszert sajátított el: suttogó lett.

Hajón ünnepelte a 46. születésnapját Pintér Tibor. A Nemzeti Lovas Színház igazgatóját kedvese, Illyés Jennifer lepte meg, barátai mellett gyermekei és volt feleségei, Janza Kata és Nyíri Bea is felköszöntötték új párjaik kíséretében. 

– Fantasztikus, hogy így együtt tudott maradni a család, és ennyi év után is megmaradt a jó viszony a volt párjaimmal és az ő új kedveseikkel. Jennifert kértem, hogy a tavalyi 45. születésnapom után csendesebb, visszafogottabb bulit csináljon. Beültetett a kocsiba, bekötötte a szemem, és levitt egy helyre, amelyről azt mondta, hogy pince. Amikor leértem, rájöttem, egy hajón várnak a szeretteim. Külön öröm volt, hogy a 81 éves édesanyám is el tudott jönni – mesélte Tenya, aki fiatal szerelmének köszönhetően barátkozott meg az idő múlásával. 

– Korábban gondolkodtam rajta, hogy botoxoltatok, de Jennifer mellett megértettem, hogy egy-két ránc jól mutat, nézzünk csak Brad Pittre, aki bőven ötven fölött van. A testedzés azonban elengedhetetlen, mert mi színészek a testünkből élünk, ehhez kell a napi 5–10 kilométer futás és az edzés. Most is egy családi produkcióra készülök Szilaj címmel, amit az azonos című Disney-rajzfilm inspirált. Ehhez különleges tanulási folyamatba fogtam: úgynevezett suttogó lettem, vagyis nem zablával és egyéb eszközökkel nevelem a jószágaimat, hanem jelekkel és hangokkal. Elképesztő, mennyire célravezető ez a bizalmi kapcsolat ló és lovas között – újságolta Tenya. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek