Elképesztő: Halott nagyijával beszélgetett Köllő Babett

Elképesztő: Halott nagyijával beszélgetett Köllő Babett

látó
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 20. 10:00
A színésznő nagymamája három éve hunyt el, nagyon közeli kapcsolatban voltak. Azóta már nagypapáját is megszólította a túlvilágon.
kbv

Legtitkosabb félelmeiről, szorongásairól vallott a Life TV Lélekközösség Peller Mariann-nal című műsorában Köllő Babett és Csonka András, ahol nemcsak az került elő, ki mennyire tart a kígyóktól vagy a repüléstől, hanem előző életek és a spirituális világhoz való kapcsolatuk is.

Míg András nemigen hisz, vagy legalábbis nemigen tud­ja felfogni, hogy valaha lehetett mondjuk katicabogár, Babett sokkal nyitottabban áll a kérdéshez. Olyannyira nyitottan, hogy azt is bevallotta, járt már médiumnál nem is olyan régen, hogy a három éve elhunyt nagymamájával beszélgessen.

A színésznő később nekünk is el­mondta, mit érzett, amikor Tóni bácsinál, a médiumnál megmozdult kezei között a háromlábú kisszék, és megérkezett a szobába a nagyija.

Nyitott vagyok a szellemvilágra és a spirituális dolgokra, de elhiszem, hogy aki ezt még nem élte át, annak teljesen hihetetlen. Elképesztő dolog, hiszen egészen biztos vagyok benne, hogy senki nem mozgatta azt a kisszéket. Sőt abban is biztos vagyok, hogy a nagymamám volt velünk abban a szobában, ugyanis tett fel olyan kérdéseket, amikre csak ő tudhatta a választ. Nagyon szerettem őt, egy ke­mény és erős asszony volt, ezért hívtam őt – kezdte Babszi, aki szerettei várható egészségi állapotára kérdezett rá nagy­ma­májától.

Egyáltalán nem féltem. Az első persze a sírás és a sokk, de aztán végtelen nyugalom és békesség szállt meg. Olyan érzés, hogy utána két napig szinte csak ültem és mosolyogtam. Érdekes egyébként, hogy nem is mindenre emlékszem abból, amit beszélgettünk – folytatta a színésznő, aki később édesanyját is elvitte Tóni bácsihoz, hogy ő pedig az apukájával, vagyis Babszi nagypapájával beszélhessen.

– A papa is nagyjából három éve hunyt el, és anyunak nem volt lehetősége elbúcsúzni tőle. Nem ért haza hozzá Los Angelesből, ahol él. A múlt héten jött haza, és azt gondoltam, ez szép ajándék lesz. A médiumnál nem kell semmit mondani az elhunyt­ról, csak a keresztnevét.

Mondtuk, hogy Andrással szeretnénk beszélni. Amikor megérkezett, megkérdeztük a vezetéknevét is. Elképesztő volt látni, ahogy a szék egyik lábába faragott ceruza segítségével, a saját kézírásával felírta, hogy „Kereki” – magyarázta Babett, akinek nagypapája közlékenyebbnek bizonyult, mint a nagyi.

– Erősebb volt a jelenléte. A médium egyébként azt mondta, minél régebben hunyt el egy szerettünk, annál tisztább lesz a lelke, s egy idő után képes lesz válaszolni a jövőre is. Fogok még a nagyival beszélni, ahogy a másik nagymamámmal is – fűzte hozzá  Babett.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.