Unokája ad erőt Nyári Károlynak

Unokája ad erőt Nyári Károlynak

unoka
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 30. 10:00
L. P.

Újra megtöltötte a kongresszusi központot Nyári Károly, aki már tizennegyedik alkalommal adott karácsonyi koncertet.

– Az első karácsonyi koncertemet az Urániában rendeztük meg, akkor még álmodni sem mertem, hogy mára Budapest legexkluzívabb koncertje és kiemelt társadalmi esemény lesz – me­sélte a zongoraművész.

A karácsonyi koncert hosszas előkészületet igényel, így a Nyári család karácsonya kicsit eltér a szokásostól.

– Természetesen szenteste együtt ünnepelt a család, de a december 27-i koncertet követően most karácsonyozunk igazán. Ezen a hétvégén jön hozzánk a család és a barátaink, hogy együtt ünnepelhessünk – avatott be minket Károly, aki számára a család az első, amelynek legfiatalabb tagja, első unokája, Kálmán Emánuel a szíve csücske. – Ha csak rá gondolok, kinyitom a telefonomat, és megnézem a gyönyörű, mosolygós fotóját. Olyan erőt és boldogságot ad nekem, hogy egy pillanat alatt elfelejtem a gondokat, és csak a jóra és a pozitív dolgokra koncentrálok – folytatta Károly, aki idén délután és este is telt házas koncertet adott meghívott sztárvendégeivel, két lányával, Alizzal és Edittel, a Kossuth-díjas Tokody Ilonával és férjével, Muskát Andrással, valamint a Budapesti Jazz Szimfonikus Zenekar közreműködésével. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.