Testőr védi Kis Grófót

Testőr védi Kis Grófót

fellépés
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 23. 04:20
Jótékonysági koncertet adott a mulatós zene koronázatlan királya a Millenárison. A Mikulásgyár fellépőjét majd „széttépték” a rajongók. Szerencsére van, aki vigyázzon rá.
kbv

Közvetlenségével és persze zenéjével milliók kedvence Grófo-Kozák László, vagyis Kis Grófo, aki annak ellenére, hogy ma az egyik legismertebb mulatós zenész, egy pillanatra sem szállt el.

Pénteki jótékonysági fellépésén legalább annyi ideig fotózkodott és beszélgetett a rajongókkal, amennyit a színpadon töltött. A mulatás után kialakult tömeghisztériát biztonsági őre akadályozta meg.

– Családi rendezvényeken nőttem fel. Édesapám is zenész, hetente ötszáz-ezer embernek zenélt ő is. Én is átlátom a színpadon a helyzetet, hogy mikor kezd kissé sok lenni a szeretet. Szerencsére, ahol fellépek, örömmel fogadnak, de azért van biztonsági őröm. Soha nem ért még atrocitás, rá csak azért van szükség, hogy például sorba állítsa a fotózkodókat, de nem mindig jön, így magam is vezényeltem már le ilyesmit – mondta telt házas fellépése után a Borsnak Grófo.

A népszerűségnek persze ára van, a bulibáró irtózatos tempót diktál, a Mikulásgyárban tartott koncert után pár órával már Szlovákiában szórakoztatta közönségét, amit egyáltalán nem bánt.

– Nálam most már a téli és a nyári szezon egyforma, egyfolytá­ban hívnak – folytatta a zenész, aki a rengeteg munka miatt nyár végén kórházba is került egy kisebb egészségi problémával.

– Picit tényleg többet mentem a kelleténél, és sokat is idegeskedtem, de már túltettem magam ezeken. Most már a család az el­ső, és persze a zene.

Ehhez pedig tényleg komolyan tartja magát Grófo, szentestére és karácsony első napjára semmiképp nem vállal fellépést. Már csak azért sem, mert idén megszületett a harmadik gyermeke, a hét hónapos Tündének ez lesz az első karácsonya.

– Nemcsak az első karácsonya, hanem az első szereplése is ekkor lesz. Írtam neki egy dalt, a klip 24-én jelenik meg, amiben ő is szerepel. Idáig még senki nem láthatta a kis hercegnőmet, itt az ideje!

Ő a szemünk fénye. Sokkal engedékenyebb vagyok vele, mint a fiúkkal, Lacikával és Armandóval. Mindhármat egyformán imádom, de két fiú után egy kislány, az egy apának fantasztikus. Vele sokkal többet tudok foglalkozni, és erre figyelek is.

Amikor a fiúk kicsik voltak, mindennap volt fellépésem. Egy-két éve a hétköznapokból visszább vettem, és hétvégén zenélek inkább, így jobban részt tudok venni a hétköznapjaikban is – mondta Grófo, aki bár mindent megadhatna a kicsiknek, észszerű határok közé szorítja az ajándékozást.

– Próbálom, de ne­héz, hiszen a legjobbat és a legszebbet szeretném adni nekik. De tudom, ahhoz, hogy felnőttkorukra egészséges lelkük le­gyen, nem vehetek meg mindent, amit csak szeretnének. De ez nem csak az ajándékozásra vonatkozik, az élet minden területére. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.