Celeb

Ákos: Elképesztő tehetség a lányom

K. Sz.

Létrehozva: 2019.12.15.

Az énekes 17 éves lányával lép színpadra, akinek minden adottsága megvan ahhoz, hogy Kossuth-díjas apja nyomdokaiba lépjen. Ákos arról is mesélt, hogy milyen ellentétek miatt oszlott fel annak idején első zenekara.

Ákos énekes-zeneszerző egyedülálló módon, ötödik alkalommal ad dupla Aréna-koncertet pénteken és szombaton a Papp László Sportarénában. A koncertek két szempontból is igazán különlegesek: egyrészt kétszer tizenkétezer ember szíve dobban együtt Ákos legnagyobb slágereire, másrészt a zenész 17 éves lányával, Annával lép fel, akivel korábban a YouTube-csatornáján énekelte el a Csillag születik című kasszasiker Oscar-díjas Shallow című dalát, amit az alkotásban Bradley Cooper és Lady GaGa adott elő.

– Elképesztően tehetséges: angolul és magyarul ír dalszövegeket, több hangszeren játszik, úgy mint gitár, zongora és ukulele, nem beszélve a csodálatos énekhangjáról. Igen nagy bátorság volt számára az Aréna színpada, ugyanis tömegiszonnyal küzd, ezért korábban is csak a kisebb, családiasabb koncertjeimre látogatott el. Az érzés leírhatatlan, mikor együtt énekelünk, ez az évem meg elképesztő: eddig 150 ezer embernek énekeltem az országos turnémon, talán mondhatom, hogy magáért beszél – mesélte Ákos a Borsnak, aki ugyan már 22 éve része a hazai könnyűzenei életnek, még mindig meghatja egy arénás koncert és a rajongók szeretete.

Pedig könnyen lehetett volna, hogy mindezekből kimarad, vagy legalábbis egészen máshogy alakul a karrierje – például, ha a Bonanza Banzai-jal marad. Az 1994-es feloszlás okairól máig keveset tudni, Ákos a Life Tv Backstage című műsorában azonban elárult egy titkot erről, amit talán még a rajongók sem tudtak.

– Jártam László Attilához a szerzeményeimmel. Nem volt olyan cél, hogy a zenekart bevégezzük, és jön a szóló, hanem a zenekaron belül bizonyos dolgokat nem tudtam megvalósítani, a plénum elé vittem, hogy egy kis újítást tegyünk a produkciókba, ott nem találtam igazán partnerekre ezekben a dolgokban, és akkor azt mondtam, hogy jó, de én mindemellett megpróbálom a saját szóló dolgaimat is elkezdeni – mesélte Ákos, aki végül jól döntött, a szóló karrier elképesztô népszerűséget hozott.

Az adás egy részét egyébként a nyolcadik kerületi Teleki téri piac környékén vették fel, itt kezdett Ákos nosztalgiázni. Az 51 éves énekes korábban rossz hírű környéken töltötte gyerekkorát, de az előfeltétezésekkel ellentétben soha volt egy igazi nyolcadik kerületi rosszfiú.

– Egy igazi rock and roll történetet kéne elmondjak, hogy itt verekedtem a téren, és a különböző dominanciaharcokban részt vettem, vagy rossz tanuló voltam, de ez nem így van – mondta a zenész, aki ehelyett már utolsó éves ovisként írt és olvasott.

– Édesanyám vette észre rémülettel a tehetségemet, „csak nehogy művész legyen a gyerek”, mondogatta. Rajmund nagyapám volt az a név, akit sokszor emlegettek a szüleim a konyhában, amikor arról fecsegtek, hogy vajon kire ütött ez a gyerek, aki már hétéves ko­rában hegedűt vetet a szüleivel – mond­ta Ákos.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek