Sírva nevettek Emilio halandzsáján

Sírva nevettek Emilio halandzsáján

Sztárban sztár
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 12. 12:30
Az átalakulóshow legviccesebb produkciója vasárnap az volt, amikor Békefi Viktória az angol szöveget nem tudó Emiliót utánozta. A versenyző szerint nem is olyan könnyű ez a kamu angol szöveg.
Bors

Békefi Viktória Emilio bőrébe bújt, aki az énekes egyik több évvel ezelőtti, balul elsült fellépését idézte meg a színpadon. A mesterek ezúttal nem a meghatottságtól, hanem a ne­vetéstől fakadtak sírva.

– Amikor kiderült, hogy Emiliótól azt az ominózus produkciót, a Get Down On Itet kell megidéznem a színpadon, akkor na­gyon megijedtem, mert nem szerettem volna, hogy egy rossz száj­ízű paródiává váljon az előadásom. Féltem, hogy mit szólnak majd hozzá az emberek, és iz­gultam, hogy ne vigyem túlzásba a bakizást. Vagy 120-szor néz­tem végig a felvételt, hogy pontosan úgy énekeljem a dalt. Bár sajnos nem tudtuk vele felvenni a kapcsolatot, így a felkészülésemben sem tudott segíteni, mégis úgy érzem, mindent sikerült megvalósítanom, amit Pápai Jocival elterveztük – osztotta meg a Borssal az ötödik élő show után a fiatal énekesnő.

Eltűnt az énekes

Hetek óta lázban tartja az internet népét Emilio évekkel ezelőtti tévéfelvétele, amelyen az énekes a Get Down On It című szám refrénjébe gabalyodott bele. Emilio mindennél nagyobb sikert aratott a „Haju Vana Dudududu” halandzsával, nem véletlen, hogy a TV2 átalakulóshow-jában is megidézték az elbakizott pillanatot, amire Emilio azóta sem szívesen emlékszik vissza. Az énekes a TV2 és a Bors megke-resésére sem reagált.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.