Megszületett Németh Kristóf kisfia

Megszületett Németh Kristóf kisfia

Németh Kristóf
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 28. 08:51
Bors

Tavaly télen házasodott, júniusban pedig bejelentették, hogy jön a baba Németh Kristóf családjába. Felesége, Zita várandóssága a meseszép thaiföldi nyaralásuk alatt derült ki. A színész és felesége már a lagzi után úgy gondolták, érkezhet a baba, és nem is kellett sokat várniuk a pozitív tesztre.

Kisfiuk, Levente november 24-én pedig jött világra 3310 grammal és 55 centivel.

A szülést megelőző napon, szombaton még együtt tervezgettük a másnapi, vasárnapi programot. Közös reggelit akartunk, én készítettem volna a tükörtojást frissen facsart narancslével, délelőtt golf, délután tanulás Lócival, utána közös program hármasban. Na ebből semmi nem lett. Szombat estig még minden a terv szerint alakult. Zita kiment Szentendrére a szüleihez meg a testvéréhez, majd este, miután hazajött, még beiktattunk egy kilencórás mozit. Utána jött a vacsora és éjfélre értünk haza. Zita már fáradt volt, lepihent, én meg elmentem zuhanyozni, majd egyszer csak nyílt az ajtó, és az én kis feleségem izgatottan közölte velem, elment a magzatvize – mesélte a Story magazinnak Németh Kristóf.

Exkluzív sztorikkal megjelent a Story. Keresd a magazint az újságárusoknál!

Posted by Story on Wednesday, November 27, 2019
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.